Jeremiás azok közé tartozott, akik abban reménykedtek, hogy a Jósiás uralkodása alatt végbement reformáció maradandó lelki megújulást hoz. Még fiatal volt, amikor — Jósiás uralkodásának tizenharmadik évében — Isten elhívta prófétának. A lévitai papság közé tartozó Jeremiást gyermekségétől a szent szolgálatra nevelték. A felkészülés boldog éveiben aligha tudhatta, hogy születésétől fogva Isten “prófétának rendelte” “a népek közé “. Amikor meghallotta a mennyei hívást, erőt vett rajta méltatlanságának érzete. “Ah, ah Uram Isten! — kiáltott — ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!” (Jer 1 :5-6.) PK 255.1
Az ifjú Jeremiásban Isten olyan embert látott, aki hű lesz megbízatásához, és aki nagy ellenállással szemben is az igazság mellé áll. Gyermekkorában megbízhatónak bizonyult, és most a kereszt jó vitézeként nehézségeket kell elviselnie: “Ne mondd ezt: If jú vagyok — mondta az Úr kiválasztott követének -, hanem menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged!” “Övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, amit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlük, különben én riasztalak el téged előlük! Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind az egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged” (Jer 1 :7-8. 17-19). Negyven esztendeig kell Jeremiásnak az igazság és jogosság tanúbizonyságaként a nép előtt állnia, a példátlan hitehagyás éveiben saját életével és jellemével szemléltetve az igaz Isten tiszteletét. Jeruzsálem rettenetes ostroma idején Jahve szócsövének kell lennie. Meg kell jövendölnie Dávid házának bukását, és a Salamon által épített gyönyörű templom elpusztulását. Amikor pedig bátor beszédéért börtönbe vetik, akkor is világosan kell szólnia a magas helyeken elkövetett bűnök ellen. Megvetik, gyűlölik, elutasítják, de végül látni fogja a katasztrófát meghirdető próféciája teljesedését, és osztozik a fájdalomban, a szenvedésben, amely a megítélt város pusztulását követi. PK 255.2
Miközben gyors léptekkel közeledett az egész nemzetet sújtó katasztrófa, Jeremiás a jelen lesújtó képein túl többször megpillanthatta a jövő dicső távlatait, amikor Isten kiváltja népét az ellenség földjéről és újra letelepíti Sionban. Elé tárult az az idő, amikor Isten megújítja szövetségét velük. “Lelkük olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé” (Jer 31:12). PK 256.1
Prófétai elhívásáról Jeremiás ezt írta: “Kinyújtá az Úr az ő kezét, és megillcté számat, és monda nékem az Úr: Imé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer 1:9-10.) Istent hála illeti ezekért a szavakért: “építs és plántálj!” Jeremiás ebből tudta, hogy Isten helyreállítani és gyógyítani akar. Az elkövetkezendő években kemény tanításokat kell tolmácsolnia. Bátran el kell mondania, hogy gyorsan közeledik a büntetés. Sineár síkságai felől “veszedelem” tör “e földnek minden lakosára”. “Kimondom ítéleteimet felettük az ő mindenféle gonoszságukért — nyilatkoztatta ki az Úr -, minthogy elszakadtak tőlem” (Jer 1:14. 16). A prófétának e kijelentéseken kívül azt is el kell mondania, hogy Isten bocsánatot hirdet mindazoknak, akik megtérnek gonoszságukból. PK 256.2
Jeremiás — mint bölcs építőmester — már szolgálata kezdetén arra buzdította Izráelt, hogy lelki élete alapját szélesítse ki és ássa mélyre. A mélységes bűnbánat vezet ehhez. Hosszú ideig építettek olyan anyagból, amelyet Pál apostol fához, szénához és pozdorjához hasonlított, Jeremiás pedig salakhoz. “Megvetett ezüstnek hívjátok őket — mondta a bűnében megátalkodott nemzetről -, mert az Úr megvetette őket!” (Jer 6:30.) Most arra buzdította Izráelt, hogy kezdjen bölcsen az örökkévalóságra építeni. Dobja el a hitehagyás és hitetlenség lim-lomját, és használjon az alap anyagául tiszta aranyat, megtisztított ezüstöt, drágaköveket — hitet, engedelmességet és jócselekedeteket. A szent Isten csak ezeket fogadhatja el. Az Úr ezt üzente népének Jeremiással: “Térj vissza, elpártolt Izráel,... és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtelenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez... Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek.” PK 256.3
“Hívj engem atyámnak, és ne pártolj el tőlem!” “Térjetek vissza, szófogadatlan fiák, és meggyógyítom a ti elpártolásokat!” (Jer 3:12-14. 19. 22.) PK 257.1
Csodálatos kérlelésekkel együtt az Úr azt is megmondta tévelygő népének, hogy mit kell szólniuk, amikor visszatérnek Hozzá. Szóljanak így: “Ímé, mi hozzád járulunk, mert te vagy az Úr, a mi Istenünk! Bizony hiábavaló a halmokról, a hegyekről való zajongás; bizony az Úrban, a mi Istenünkben van Izráel megmaradása!... Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk; mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen: mi és a mi atyáink gyermekségünk óta mind e mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára” (Jer 3:22-25). A Jósiás uralkodása alatt végbement reformáció megtisztította az országot a bálvány-szentélyektől, de a tömegek szíve nem változott meg. Az igazság kikelt magvai gazdag aratást ígértek, de elfojtották őket a tövisek. Egy újabb elpártolás végzetes lenne. Az Úr a népet veszélyének tudatára akarta ébreszteni. Csak akkor remélhetik, hogy Jahve kedvez nekik és jólétet ad, ha hűségesek Hozzá. PK 257.2
Jeremiás újra meg újra felhívta figyelmüket a Mózes 5. könyvében adott tanácsokra. Minden prófétánál jobban hangsúlyozta a mózesi törvény tanításait, és eléjük tárta, hogy ezek a tanítások miként jelenthetik a legnagyobb lelki áldást a népnek és az egyéneknek. “Kérdezősködjetek, a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok — kérlelte őket-, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!” (Jer 6:16.) PK 257.3
Egy alkalommal az Úr parancsára a próféta odaállt a város egyik főkapujához, és ott hangoztatta a szombat megszentelésének fontosságát. Félő volt, hogy Jeruzsálem lakói szem elől tévesztik a szombat szentségét. Jeremiás komolyan intette őket, hogy ne folytassák hétköznapi tevékenységüket ezen a napon. Isten áldást ígért és teljesíti is, ha engedelmeskednek. “Ha szívesen hallgattok reám — nyilatkoztatta ki az Úr — és megszentelitek a szombat-napot, úgyhogy semmi dolgot nem végeztek azon: akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, akik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind maguk, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké” (Jer 17:24-25). PK 257.4
Ezzel az ígérettel együtt — amely szerint Isten az engedelmességet jóléttel jutalmazza — Jeremiás megjövendölte, hogy rettenetes büntetés fogja sújtani a várost, ha lakói hűtlenek Istenhez és törvényéhez. Ha atyáik Ura és Istene iránti engedelmességre és szombatja megszentelésére szólító intéseket nem fogadják meg, akkor tűz pusztítja el a várost és palotáit. A próféta szilárdan képviselte az igaz élet elveit, amelyeket a törvény könyve olyan világosan ismertetett. A Júdában uralkodó állapotok miatt azonban csak a legerélyesebb intézkedések hozhattak javulást. Ezért Jeremiás nagyon buzgón fáradozott a megtérni nem akarókért. “Szántsatok magatoknak új ugart — kérlelte őket és ne vessetek tövisek közé.” “Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál!” (Jer 4:3. 14.) PK 257.5
A nép nagy tömegei azonban nem vették komolyan a bűnbánatra és reformációra hívást. Jósiás,a kegyes király halála óta mindazok, akik a nemzeten uralkodtak, hűtlenek voltak megbízatásukhoz, és sok embert tévútra vittek. Joakház után, akit Egyiptom királya távolított el a trónról, Jósiás idősebb fia, Joákim lett a király. Joákim uralkodása kezdetétől Jeremiásnak nem sok reménye volt arra, hogy megmentheti szeretett országát a megsemmisüléstől, és a népet a fogságtól. Mégsem hallgathatott, amíg pusztulás fenyegette az országot. Akik hűségesek maradtak Istenhez, azokat bátorítania kellett a jó cselekvésére, a bűnösöket pedig serkentenie a gonoszságtól való elfordulásra. PK 258.1
A válság közös és sokrétű erőfeszítést követelt. Az Úr megparancsolta Jeremiásnak, hogy álljon a templom udvarába, és szóljon Júda minden lakosához, azokhoz, akik ott ki- és bejárnak. A kapott üzenetekből egy szót sem szabad elhallgatnia, hogy Sion bűnösei minden lehetőséget megkapjanak megszívlelésükre, a gonoszságból való megtérésre. PK 258.2
A próféta engedelmeskedett. Az Úr házának kapujába állt — intett és kérlelt. A Mindenható ezekre a szavakra ihlette: PK 258.3
“Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, akik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti utaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti utaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, amelyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké” (Jer 7:2-7). PK 258.4
Ebből világosan megmutatkozik, hogy az Úr nem akar fenyítéket alkalmazni. Feltartóztatja az ítéletet, hogy meggyőzze a megátalkodottat. Aki “kegyelmet, ítéletet és igazságot” (Jer 9:24) gyakorol a földön, bánkódik gyermekei tévelygése miatt. Mindenképpen az örökkévalóság útjára akarja megtanítani őket. Kihozta Izráelt a szolgaságból, hogy szolgálhassák őt, az egyedül igaz és élő Istent. Hosszú ideig a bálványimádás útján tévelyegtek, és semmibe vették intéseit; most mégis kijelenti, hogy kész felfüggeszteni a büntetést, és újabb alkalmat ad a megtérésre. Világossá teszi azt, hogy csak szívük legmélységesebb megújulása tudja elhárítani a közelgő végzetet. Hiábavaló a templomban és szolgálataiban bízniuk. Ceremóniákkal és szertartásokkal nem tehetik jóvá a bűnt. Ha Isten népének vallják is magukat, csak szívük és szokásaik megújulása mentheti meg őket állandósult vétkezésük elkerülhetetlen következményétől. PK 259.1
Ezért kiáltotta Jeremiás Júdának, “Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin”: “Halljátok e szövetség igéit — Jahve világos parancsait, ahogy a szent Iratokban szerepel — és cselekedjétek azokat!” (Jer 11:6.) Ezt az üzenetet hirdette, amikor a templom udvarán állt Joakim uralkodása kezdetén. Röviden elmondta, mi történt Izráellel azóta, hogy kivonult Egyiptomból. Isten ezt a szövetséget kötötte velük: “Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jó legyen dolgotok!” A választott nép újra és újra orcátlanul megtörte a szövetséget. “Gonosz szívük fásultságában a maguk tanácsa szerint jártak, és háttal valának felém és nem arccal” (Jer 7:23-24). PK 259.2
“Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem népe örök elfordulással ?” (Jer 8:5) — kérdezte az Úr. A próféta szavai szerint azért történt így, mert nem engedelmeskedtek az Úrnak, az ő Istenüknek, és a dorgálást nem fogadták el. (Lásd: Jer 5:3.) “Elveszett a hűség — kesergett a próféta -, kiszaggattatott az ő szájukból.” “Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlice, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniük, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!” “Avagy ne fenyítsem-é meg őket ezekért? azt mondja az Úr; vajon az efféle nemzetségen ne álljon-é bosszút a lelkem?” (Jer 7:28; 8:7; 9:9.) PK 259.3
Elérkezett a mélységes önvizsgálat ideje. Amíg Jósiás uralkodott, a nép reménykedésének volt némi alapja. De többé már nem járhatott közbe értük, mert elesett az ütközetben. A nép bűnei olyanok voltak, hogy a közbenjárás ideje már majdnem elmúlt. ,,Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem — mondta az Úr -, nem hajolna lelkem e néphez; küldd ki az orcám elől, hadd menjenek! Ha pedig ezt mondják néked: Hová menjünk? ezt mondjad nékik: Így szól az Úr: Aki halálra való, halálra; aki fegyverre való fegyverre; aki éhségre való, éhségre, és aki fogságra való, fogságra” (Jer 15:1-2). PK 259.4
Ha Júda semmibe veszi Isten most felkínált kegyelmét, a megátalkodott népnek ugyanaz lesz a büntetése, mint ami több mint egy évszázaddal előbb Észak-Izráelt sújtotta. Isten most ezt az üzenetet küldi nekik: “Ha nem hallgattok reám, hogy az én törvényeim szerint járjatok, amelyet előtökbe adtam, hogy hallgassatok a prófétáknak, az én szolgáimnak beszédére, akiket én küldék hozzátok, és pedig jó reggel küldém, de nem hallgattatok rájuk: akkor e házat hasonlóvá teszem Silóhoz, e várost pedig a föld minden nemzetének átkává” (Jer 26:4-6). PK 260.1
Azok, akik a templom udvarán álltak és hallgatták Jeremiás beszédét, jól értették, miért hivatkozik Silóra és Éli korára, amikor a filiszteusok legyőzték Izráelt, és a szövetség ládáját elvitték. PK 260.2
Éli bűne abban állt, hogy könnyelműen elnézte fiainak szent tisztükben elkövetett gonoszságát, és az országszerte elharapódzott bűnözést. Mivel nem feddte meg ezeket a gonoszságokat, Izráelt félelmes csapás érte. Éli fiai elestek a csatában, ő maga is elvesztette életét. Isten ládáját elvitték Izráelből, és elpusztult harmincezer ember — mindez csak azért, mert a bűn dorgálás és gátlás nélkül burjánozhatott. Hiába gondolta Izráel, hogy bűnös élete ellenére a frigyláda jelenléte biztosítja a filiszteusok legyőzését. Jeremiás korában Júda lakosai ugyancsak hajlamosak voltak azt képzelni, hogy az Isten által elrendelt templomi szolgálatok szigorú megtartásáért megmenekülnek gonosz útjuk jogos büntetésétől. PK 260.3
Micsoda tanulság ez azoknak, akik ma felelős helyet töltenek be Isten egyházában! Milyen komoly figyelmeztetés arra, hogy becsületesen intézzék el a visszásságokat, amelyek szégyent hoznak az igazság ügyére! Az Isten törvénye őrzésére vállalkozók közül senki se áltassa magát azzal, hogy a parancsolatok külsőséges tiszteletben tartása megvédi az isteni igazságszolgáltatástól. Senki se utasítsa vissza a bűnei miatt kapott feddést, és senki se vádolja túlbuzgósággal Isten szolgáit, amikor meg akarják tisztítani a tábort a gonoszságtól. A bűngyűlölő Isten felszólítja azokat, akik a törvény megtartóinak vallják magukat, hogy forduljanak el minden bűntől. A bűnbánat és készséges engedelmesség elmulasztása ma is éppen olyan súlyos következményekkel jár, mint amilyeneket az ősi Izráelnek kellett elszenvednie. Van egy határ, amelyen túl Jahve büntetése nem késik. A Jeruzsálemet Jeremiás korában sújtó pusztítás komoly figyelmeztetés a ma Izráelének. Intsen arra, hogy a választott eszközök által küldött tanácsokat és feddéseket nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni! PK 260.4
A papokhoz és a néphez intézett jeremiási kinyilatkoztatás sok emberben ellenséges indulatokat keltett. Hangoskodva kárhoztatták: “Miért prófétáltál az Úr nevében, mondván: Olyan lesz e ház, mint Siló és e város elpusztul, lakatlanná lesz? És összegyűle az egész nép Jeremiás ellen az Úrnak házában” (Jer 26:9). Papok, hamis próféták és a nép haraggal fordultak az ellen, aki nem volt hajlandó hízelgő dolgokat mondani nekik, vagy csalárdságot prófétálni Így vetették meg Isten üzenetét, szolgáját pedig halállal fenyegették. PK 261.1
Jeremiás beszédének híre eljutott Júda fejedelmeihez, akik a király palotájából a templomba siettek, hogy maguk győződjenek meg, mi az igazság. “És szólának a papok és a próféták a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétált, amint füleitekkel hallottátok” (Jer 26:11). Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette: “Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen és e város ellen mind e szókkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg a ti utaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, és az Úr megbánja a veszedelmet, amellyel fenyegetett titeket. Én magam pedig ímé kezetekben vagyok, cselekedjetek velem, amint jónak és amint helyesnek tetszik nektek. De jól tudjátok meg, hogy ha megöltök engem, ártatlan vér száll tireátok és e városra és ennek lakosaira, mert bizony az Úr küldött el engem hozzátok, hogy a ti füleitekbe mondjam mind e szókat” (Jer 26:12-15). PK 261.2
Ha a prófétát megfélemlítették volna a tekintélyesek fenyegetései, üzenete hatástalan marad, életét pedig elveszti. De az a bátorság, amellyel elmondta ünnepélyes figyelmeztetését, tiszteletet keltett a népben, Izráel fejedelmeit pedig maga mellé állította. Vitatkoztak a papokkal és a hamis prófétákkal. Azt bizonygatták nekik, hogy milyen esztelen dolog volna szélsőséges javaslatuk szerint eljárni. A fejedelmek szavai jobb belátásra bírták a népet. Isten így állított védőket szolgája mellé. PK 261.3
A vének is közösen tiltakoztak az ellen, amit a papok döntöttek Jeremiás sorsáról. Mikeás esetére hivatkoztak, aki így jövendölt Jeruzsálem megbüntetéséről: ,,A Siont megszántják, mint szántóföldet, és Jeruzsálem elpusztul, és e háznak hegyét erdő növi be.” Aztán megkérdezték: “Megölte-é azért őt Ezékiás, Júdának királya, és az egész Júda? Nem félte-é az Urat? Nem könyörgött-é az Úrnak? És nem megbánta-é az Úr a veszedelmet, amellyel fenyegette őket? És mi olyan nagy veszedelmet vonnánk a mi lelkünkre?” (Jer 26:18-19.) PK 262.1
E befolyásos emberek közbenjárására Jeremiás megmenekült a haláltól, jóllehet a papok és hamis próféták közül sokan örültek volna, ha lázadás ürügyén megölik. Nem tudták elviselni az általa kimondott elmarasztaló igazságokat. PK 262.2
Jeremiás elhívása napjától kezdve szolgálata végéig “próbáló”-ként és ,,őrálló”-ként állt Júda előtt. Ember haragja nem diadalmaskodhatott rajta. “Viaskodnak ellened — figyelmeztette előre az Úr -, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged a gonoszok kezeiből, és kimentelek téged a hatalmaskodók markából” (Jer 6:27; 15:20-21). PK 262.3
Jeremiás — félénk és tartózkodó természetéből adódóan — vágyott a visszavonult élet békéjére és nyugalmára, ahol nem kell látnia szeretett népének állandósult megátalkodottságát. Összeszorult szívvel gyötrődött a bűn-okozta rontás miatt. “Bárcsak a fejem vízzé változnék, a szemem pedig könnyhullatásnak kútfejévé — kesergett -, hogy éjjel-nappal sirathatnám az én népem leányának megöltjeit! Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlük” (Jer 9:1-2). PK 262.4
Kegyetlen csúfolódásokat kellett elviselnie. Érzékeny lelkét át- meg átjárták a gúny nyilai. Azok szórták rá, akik semmibe vették tanításait, és nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy felelősséget érez megtérésükért. “Egész népemnek csúfjává lettem — mondta — és gúnydalukká napestig.” “Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engem.” “Mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk őt, és bosszút állhatunk rajta” (Jer sir 3 :14. Jer 20:7. 10). PK 262.5
A lelkiismeretes próféta azonban naponként erőt kapott mindezek elviselésére. “Az Úr velem van, mint hatalmas hős — jelentette ki hittel azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek; örökkévaló gyalázat lesz rajtuk és felejthetetlen.” “Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezéből” (Jer 20:11. 13). Jeremiás ifjúkori és későbbi szolgálatának tapasztalataiból azt a tanulságot vonhatta le, hogy “az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!” Megtanult így imádkozni: “Fenyíts meg engem Uram, de mértékkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem!” (Jer 10:23-24.) PK 263.1
Amikor ki kellett innia a szenvedés, a fájdalom poharát, és amikor gyötrelme ezeket a szavakat csalta ajkára: “Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban”, felidézte emlékezetében mindazt, amit Isten érte tett, és ujjongva kiáltotta: “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, ezért benne bízom. Jó az Úr azoknak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig” (Jer sir 3:18.22-26). PK 263.2