Mialatt Pál szembenézve az ilyen lépés minden következményével, komolyan imádkozott Istenhez a templomban, a Megváltó megjelent neki látomásban és így szólt: “Siess, menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem veszik be a te bizonyságtételedet énfelőlem.” Csel. 22, 18. Pál apostol még ekkor is vonakodott elhagyni Jeruzsálemet anélkül, hogy ne győzze meg a makacs zsidókat hitének igazsága felől. Azt gondolta, hogyha még életét is áldozná az igazságért, nem tenne többet, minthogy kiegyenlítené azt a félelmetes számlát, amelyet István halálával csinált a maga rovására. Így válaszolt: “Uram, ők maguk tudják, hogy én tömlöcbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, akik hittek Tebenned és amikor ama vértanúdnak, Istvánnak vérét kiontották, én is ott álltam és helyeseltem az ő megölését és őriztem azoknak köntösét, akik megölték.” Csel. 22, 19-20. A válasz azonban az előbinél határozottabban hangzott: “Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.” Csel. 22, 21. MT 200.1
Amikor a testvérek tudomást szereztek Pál látomásáról, és a gondoskodásról, amellyel Isten körülvette, aggodalmuk csak növekedett iránta, mert felismerték, hogy valóban Istennek kiválasztott eszköze, hogy elvigye az igazságot a pogányokhoz. Siettették titkos menekülését Jeruzsálemből, mert attól féltek, hogy a zsidók meggyilkolják. Pál távozása egy időre felfüggesztette a zsidók erőszakos ellenszegülését, úgyhogy a gyülekezet egy bizonyos ideig nyugalmat élvezett, amely időszakban sokan csatlakoztak a hívőkhöz. MT 200.2