A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. A halottak az egész földön meghallják ezt a hangot, és akik hallják — minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből mérhetetlen sokan — életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépéseiktől zúg a föld. „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” — kiáltják. (l Korintus 15:55) NR 107.2
A halottak olyan termettel támadnak fel, amilyennel a sírba szálltak. Az igazak viszont az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel. Isten kezdetben nemcsak a maga jellemének, de alakjának és arcának hasonlatosságára is teremtette az embert. A bűn viszont eltorzította Isten képmását, és majdnem kitörölte az emberből. Krisztus azonban eljött, hogy visszaadja azt, ami elveszett. Ő át fogja változtatni a mi nyomorúságos testünket, és hasonlóvá teszi az Ő „dicsőséges testéhez”. A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, tökéletes, szép és örök életű lesz. Minden fogya-tékosság és rútság a sírban marad. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, mert Krisztus hű gyermekei számára „fölragyog az igazság napja”, amelynek „sugarai gyógyulást hoznak” (Malakiás 3:20, Károli: Malakiás 4:2). Testben és lélekben az Úr szépségét fogják viselni, mint az Ő hasonmásai. NR 107.3
Az élő igazak „hirtelen, egy szempillantás alatt” (l Korintus 15:52) változnak el. Isten szava nyomán történik meg a dicsőséges és örök életű test kialakulása, majd a feltámadt szentekkel együtt az Úr elé emelkednek a levegőbe. Az angyalok gyűjtik „nagy harsonaszóval ... a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig” (Máté 24:31) Isten népét össze. A kicsi gyermekeket szent angyalok helyezik anyjuk karjába. Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Boldogan énekelve emelkednek fel Isten városába. NR 108.1