Fejezet 20 — József Egyiptomban

(1Móz 39-41.fejezetek)

Időközben József a kereskedőkkel útban volt Egyiptom felé. Ahogy a karaván délre — Kánaán határai felé — haladt, a fiú meglátta a távolban a dombokat, amelyek között atyja sátrai álltak. A magányos, fájó szívű fiú szerető atyjára gondolva keservesen sírt. Újra felrémlett előtte a dótháni jelenet. Látta dühös testvéreit, és magán érezte vad pillantásaikat. Fülében csengtek kétségbeesett könyörgésére adott gúnyos, sértő szavaik. Remegő szívvel gondolt a jövőre. Hogy megváltoztak körülményei! A szeretettel dédelgetett fiúból megvetett, tehetetlen rabszolga lett. Mi lesz a sorsa egyedül, társtalanul abban az idegen országban, ahová megy? József egy ideig teljesen átadta magát a fájdalomnak és rémületnek.PP 172.1

A gondviselő Isten kezében még ez a helyzet is áldására szolgált. Néhány óra alatt megtanulta azt, amire máskülönben évek sem tanították volna meg. Az atyai szeretet, bármilyen erős és gyengéd is volt, ártott neki elfogultságával és engedékenységével. Ez a helytelen kivételezés felingerelte testvéreit, és oly kegyetlen tettre indította őket, amely Józsefet elszakította otthonától. E kivételezés hatásai megmutatkoztak jellemében is. Olyan hibákat alakított ki benne, amelyekből ki kellett gyógyulnia. Önelégült és követelőző lett. A gondos apa gyengédségéhez szokott fiú úgy érezte, képtelen megbirkózni az idegen és rabszolga keserves, elhagyatott életének nehézségeivel.PP 172.2

Azután gondolatai atyja Istene felé fordultak. Gyermekkorában megtanították arra, hogy szeresse és félje Istent. Atyja sátrában gyakran hallgatta annak a látomásnak történetét, amelyet az otthonából száműzöttként és szökevényként menekülő Jákób látott. Hallott az ígéretekről, amelyeket az Úr Jákóbnak tett, és hogy azok miként teljesedtek — hogyan jelentek meg a szükség órájában Isten angyalai, hogy oktassák, vigasztalják és oltalmazzák. Hallott arról is, hogy a szerető Isten az ember számára Megváltóról gondoskodott. Most ezek a drága leckék felelevenedtek lelkében. József hitte, hogy atyái Istene az ő Istene is. Akkor és ott teljesen átadta magát az Úrnak, és azért imádkozott, hogy Izrael Megtartója legyen vele száműzetése földjén.PP 172.3

Remegő szívében megszületett az a szent elhatározás, hogy hű lesz Istenhez — minden körülmények között úgy fog cselekedni, hogy a menny királyának alattvalójává váljon. Teljes szívvel fogja szolgálni az Urat; sorsának próbáival bátran szembenéz, és minden feladatot becsületesen teljesít. Ez a nap fordulópont volt József életében. Ez az iszonyú csapás az elkényeztetett gyermeket férfivá alakította, meggondolt, bátor, magán uralkodni tudó férfivá.PP 173.1

Egyiptomba érkezvén eladták Józsefet Potifárnak, a királyi testőrség főhadnagyának, és az ő szolgálatában maradt tíz évig. Itt rendkívüli kísértéseknek volt kitéve. Bálványimádók közé került. A hamis istenek tiszteletéhez minden királyi pompát igénybe vettek, és ezt az akkori világ legcivilizáltabb nemzete támogatta gazdagságával és kultúrájával. De József megőrizte egyszerűségét és Isten iránti hűségét. Az erkölcstelenség látványa és hangjai mindenütt körülvették, de ő olyan volt, mint aki se nem lát, se nem hall. Nem hagyta, hogy gondolatai tiltott területeken kalandozzanak. Az egyiptomiak kegye utáni vágy miatt nem titkolta el elveit. Ha ezt megkísérli, elbukik a kísértésben. De ő nem szégyellte atyái vallását, és nem rejtette el Jahve imádatának tényét.PP 173.2

“És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala [...] Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében” (1Móz 39:2-3). Potifár napról napra egyre jobban bízott Józsefben, és végül előléptette sáfárává, minden vagyonának teljes jogú felügyelőjévé. “Mindent azért valamije vala, József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala” (1Móz 39:6).PP 173.3

Az a feltűnő siker, ami Józsefet a gondjaira bízott dolgokban kísérte, nem közvetlen csoda eredménye volt, hanem munkáját, gondosságát és szorgalmát Isten áldásával koronázta be. József Isten kegyének tulajdonította sikerét, és még bálványimádó gazdája is el ismerte, hogy ez a titka páratlan sikerének. Állhatatos, jóra használt erőfeszítés nélkül nincs eredmény. Istent megdicsőítette szolgájának becsületessége. Isten szándéka volt az, hogy a benne hívők erkölcsi tisztasága és egyenessége feltűnően különbözzék a bálványimádókétól — hogy a mennyei kegyelem fénye átragyogjon a pogányság sötétségén.PP 173.4

József szelídsége és becsületessége megnyerte a főhadnagy szívét, aki inkább fiának, mint rabszolgájának tekintette. Az ifjú kapcsolatba került rangos és művelt emberekkel; tudományok, nyelvek, ügyvitel terén ismeretet sajátított el — olyan műveltségre tett szert, amelyre Egyiptom jövendő miniszterelnökének szüksége volt.PP 174.1

De József hitét és feddhetetlenségét tűzpróbák mérték meg. Gazdájának felesége mindent megtett, hogy az ifjút rávegye Isten törvényének áthágására. Mind ez ideig megőrizte romlatlanságát a romlottsággal telt pogány országban, de ezzel az oly váratlan, oly erős, oly csábító kísértéssel hogyan szálljon szembe? József jól tudta, mi lesz a következménye annak, ha ellenáll. Az egyik oldalon a titoktartás, kegy és jutalom; a másikon a kegyvesztés, börtön, talán halál. Egész jövendő élete e pillanat döntésén múlt. Győznek-e vajon az elvek? Hű marad-e József Istenhez? Az angyalok kimondhatatlan aggodalommal figyelték ezt a jelenetet.PP 174.2

József válasza a vallási elv hatalmát bizonyította. Nem akart visszaélni földi gazdája bizalmával, és — bármi is a következménye — hű akart maradni mennyei Urához. Sokan Isten és a szent angyalok figyelő tekintete előtt megengednek maguknak olyan cselekedetet, amit nem tennének meg embertársaik előtt. De József első gondolata Isten volt. “[...] hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (1Móz 39:9) — mondta.PP 174.3

Ha soha nem feledkeznénk meg arról, hogy Isten látja, hallja és pontosan nyilvántartja minden szavunkat, tettünket, és mindezekről számot kell adnunk, akkor félnénk vétkezni. A fiatalok mindig gondoljanak arra, hogy bárhol vannak és bármit csinálnak, Isten jelenlétében vannak. Viselkedésükből semmi sem kerüli el figyelmét. Nem rejthetjük el utainkat a Magasságos elől. Sokan szigorú emberi törvényeket is áthágnak, gyakran leleplezés és így büntetés nélkül. De nem így van ez Isten törvényével. A legsötétebb éjszaka sem rejti el a vétkezőt. Gondolhatja azt, hogy egyedül van, de minden tettét láthatatlan tanú látja. Még szívének indítékai is nyilvánvalók Isten szeme előtt. Minden tettet, minden szót, minden gondolatot olyan pontosan megjegyez, mintha az egész világon csak egy ember lenne, és a menny minden figyelme rá összpontosulna.PP 174.4

József megszenvedett becsületességéért, mert kísértője súlyos bűnnel vádolva és börtönbe juttatva állt bosszút rajta. Ha Potifár elhiszi feleségének József elleni vádját, az ifjú héber életét veszti, de változatlan szerénysége és becsületessége, amely viselkedését jellemezte, bizonyította ártatlanságát. Mégis, hogy gazdája házának jó hírén ne essen csorba, József kegyvesztett lett és börtönbe került.PP 175.1

A börtönőr először szigorúan bánt Józseffel. A zsoltáríró ezt mondja: “lábait békóba szorították, ő maga vasban járt vala, mindazideig, amíg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt” (Zsolt 105:18-19). De József igazi jelleme beragyogta a börtön sötétségét is. Megőrizte szilárd hitét és türelmét; hűséges szolgálatának éveiért kegyetlenséggel fizettek, de ez nem tette komorrá, sem bizalmatlanná. Szívében béke élt, mert tiszta volt a lelkiismerete, és ügyét Istenre bízta. Nem tépelődött saját bajain, hanem mások baján próbálva enyhíteni elfelejtette a saját bánatát. Még a börtönben is talált munkát. Isten a szenvedések iskolájában készítette fel nagyobb feladatokra, és ő nem utasította el a szükséges fegyelmezést. A börtönben, látva az elnyomás és zsarnokság következményeit és a bűn kihatásait, megtanulta az igazságosság, együttérzés és irgalom leckéit, amelyek felkészítették a hatalom bölcs és könyörületes gyakorlására.PP 175.2

József fokozatosan megnyerte a börtönőr bizalmát, aki végül megbízta az összes rab felügyeletével. Az a szerep, amelyet a börtönben betöltött — mindennapi becsületes élete, és a bajba jutottak és csüggedtek iránti megértése — nyitotta meg az utat a későbbi jólét és megbecsülés felé. Minden fény, amelyet másokra sugárzunk, visszasugárzik ránk. Minden kedves és megértő szó, minden tett, ami köny- nyít a megterhelteken, minden ajándék, amelyet a rászorulóknak adunk, ha helyes indítékból történik, áldásokban gyümölcsözik a jótevő életében.PP 175.3

A király fősütőmesterét és főpohárnokát valamilyen vétség miatt börtönbe vetették, és József felügyelete alá kerültek. Egy reggel szomorúságukat látva, József kedvesen érdeklődött ennek oka felől. Elmondták, hogy mindketten meglepő álmot láttak, és nagyon szeretnék tudni, mit jelent. “A megfejtés nem Isten dolga-é? — szólt József — mondjátok el, kérlek, nékem” (1Móz 40:8). Amikor mindketten elmondták álmukat, József megmagyarázta az álmok értelmét; a főpohárnok három nap múlva visszakerül állásába, és mint korábban, ő adja a fáraónak a poharat. A fősütőmestert pedig a király halálra ítéli. Mindkét esetben úgy történt, ahogy József megjövendölte.PP 175.4

A király pohárnoka nagyon hálálkodott Józsefnek, egyrészt álmának kedvező magyarázatáért, másrészt a sok figyelmességéért. József válaszul megindítóan elmondta, milyen igazságtalanul vetették fogságba, és kérte a főpohárnokot, hogy vigye ügyét a király elé. “[...] megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Fáraó előtt és szabadíts meg engem e házból. Mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöcbe vessenek” (lMóz 40:14-15). A főpohárnok látta, hogy álma minden részletében teljesedett, de amikor újra a király kegyeibe került, nem gondolt többé jótevőjére. József még két évig raboskodott. A szívében gyűlt remény lassan kialudt. Próbáját tetézte a hálátlanság keserű fullánkja is.PP 176.1

De a mennyei kéz nemsokára kinyitotta a börtön kapuját. Egyiptom királyának egy éjszaka két álma volt, amelyek kétségtelenül egy és ugyanazon eseménynek — valami súlyos csapásnak — árnyát vetítették előre. A király nem értette, mit jelentenek, és nem volt nyugta. Birodalmának mágusai és bölcsei nem tudták megmagyarázni az álmokat. A király egyre tanácstalanabb és nyugtalanabb lett. Rémület járta át a palotát. A nagy izgalom a főpohárnok eszébe juttatta saját álmának körülményeit, és velük együtt Józsefet is, és bántotta a lelkiismeret feledékenységéért és hálátlanságáért. Azonnal elmondta a királynak, hogyan magyarázta meg egy héber rab az ő és a fősütőmester álmát, és hogyan teljesedtek a jövendölések.PP 176.2

A királyt megalázta az a tudat, hogy országának varázslói és bölcsei helyett egy idegenhez és rabszolgához kell tanácsért fordulnia, de hajlandó volt elfogadni a legalulról jövő szolgálatot is, hogy zaklatott lelke megnyugvást találjon. Azonnal Józsefért küldött. József levette börtönruháját, és megborotválkozott. Ezután a király elé vezették.PP 176.3

“És monda a Fáraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs aki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt. És felele József a Fáraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, ami a Fáraónak javára van”PP 177.1

(lMóz 41:15-16). Az a válasz, amelyet József a királynak adott, alázatosságról és Isten iránti hitről tanúskodik. Szerényen elutasítja a dicsőséget, és nem vállalja, hogy önmagától volna rendkívül bölcs. “Nem én.” Egyedül Isten tudja megmagyarázni ezeket a titkokat.PP 177.2

Ezután a fáraó elmondta álmait: “[...] Imé állok vala a folyóvíz partján. És ímé a folyóvízből hét kövér és szép tehén jő vala ki, és legel vala a nádasban. S ímé azok után más hét tehén jő vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Egyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat. És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet. És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az előtt. És felserkenék. És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép. És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után, És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, aki megmagyarázza nékem.”PP 177.3

“A Fáraó álma egy és ugyanaz” — mondta József — “amit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Fáraónak” (1Móz 41:17-25). Lesz hét nagyon gazdag esztendő. A mezők és kertek bővebben teremnek, mint valaha. Ezt az időszakot pedig hét ínséges esztendő követi. “És nem ismerszik meg az elébbi bőség e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz” (lMóz 41:31). Az álom ismétlődése azt bizonyította, hogy az biztosan és hamar fog teljesedni. “Most azért szemeljen ki a Fáraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Egyiptom földén gondviselővé. Cselekedje ezt a Fáraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Egyiptom földén a hét bő esztendőben. És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a Fáraó keze alá éleimül a városokban, és tartsák meg, És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére” (1Móz 41:33-36). A magyarázat olyan ésszerű és következetes volt, és a javasolt eljárás olyan józan és értelmes, hogy helyességéhez nem férhetett kétség. De ki hajtsa végre a tervet? A bölcs döntésen múlott a nemzet fennmaradása. A király nyugtalan volt. Egy ideig fontolgatta, hogy kire essen a választása. A főpohárnoktól a király megtudta, hogy József milyen bölcsen és megfontoltan intézte a börtön ügyeit. Nyilvánvalóan kiváló adottsága volt az irányításhoz. A pohárnok, akit most vádolt a lelkiismeret, jótevőjének lelkes dicsérésével próbálta jóvátenni korábbi hálátlanságát. Miután a király tovább érdeklődött, meggyőződött arról, hogy a főpohárnok igazat mondott. Az egész birodalomban egyedül József volt olyan bölcs, hogy jelezni tudta a birodalmat fenyegető veszélyt, és azt, hogy milyen intézkedésekre van szükség a veszély elhárításához. A király biztos volt abban, hogy ő a legalkalmasabb ember az általa javasolt tervek végrehajtásához. Nyilvánvalóan Isten ereje volt vele. A király állami hivatalnokai közül pedig senki sem volt alkalmas arra, hogy ebben a válságban a nemzet ügyeit intézze. József bölcsességével és józan ítélőképességével szemben nem sokat számított az, hogy héber és rabszolga. “[...] Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, akiben az Isten lelke van?” (1Móz 41:38) — mondta a király tanácsadóinak.PP 177.4

A kinevezés megtörtént, és a fáraó ezt a meglepő dolgot mondta Józsefnek: “[...] Mivelhogy Isten mindezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember. Te légy az én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.” A király ezután felruházta Józsefet magas tisztsége jelvényeivel. “És levevé a Fáraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá azt József kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába, és aranyláncot tőn az ő nyakába. És meghordoztatá őt az ő második szekerén, és kiáltják vala ő előtte: Térdet hajtsatok!” (1Móz 41:39-43).PP 178.1

“Úrrá tévé őt az ő házán, és uralkodóvá minden jószágán; Hogy főembereit tetszése szerint kötöztetheté, és véneit is bölcsességre taníthatá” (Zsolt 105:21-22). József a börtönből kilépve egész Egyiptom urává emelkedett. Sok nehézségnek és veszélynek kitett, magas pozíció volt ez. Senki sem állhat a csúcson veszély nélkül. Ahogy a vihar épen hagyja a völgy egyszerű virágát, de kitépi a hegycsúcson magasodó fát, éppúgy a világi sikerrel és megbecsüléssel járó kísér-tések a mélybe taszíthatják azokat, akik szerény életkörülmények között becsületesek maradtak. De József jelleme kiállta a viszontagságok próbáját éppúgy, mint a jólétét. A fáraók palotájában éppúgy hűséges volt Istenhez, mint a börtöncellában. Még mindig idegen volt a pogány országban, elszakítva rokonaitól, Isten tisztelőitől; de teljes szívvel hitte, hogy isteni kéz vezette lépteit, és Istenben szüntelenül bízva becsületesen végezte hivatali feladatait. József által Egyiptom királyának és nagyjainak figyelme az igaz Isten felé fordult; és bár ők ragaszkodtak a bálványimádáshoz, megtanulták tisztelni azokat az elveket, amelyekről Jahve tisztelője tanúságot tett életével és jellemével.PP 178.2

Mi tette Józsefet képessé arra, hogy ilyen szilárd jellemű, becsületes és bölcs emberré legyen? Gyermekéveiben inkább a kötelesség szavára, mint hajlamaira hallgatott, és az ifjúkori tisztaság, egyszerű bizalom és nemes tulajdonságok a férfikor cselekedeteiben gyümölcsöztek. A tiszta és egyszerű élet jó hatással volt mind fizikai, mind szellemi képességeinek fejlődésére. Az Istennel való közösség műveinek szemlélése által, és a hit örököseire bízott nagyszerű igazságok tanulmányozása emelkedetté és nemessé tették lelkületét, minden más tanulmánynál jobban tágítva és csiszolva értelmét. Minden kötelességének — a legkisebbtől a legnagyobbig — lelkiismeretes teljesítése által gyakorlatot szerzett a legmagasabb megbízatások ellátására. Aki a Teremtő akaratával összhangban él, annak jelleme igazzá és nemessé fejlődik. “Az Úrnak félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás” (Jób 28:28).PP 179.1

Csak kevesen ismerik fel, hogy milyen hatással vannak az élet kicsiny dolgai a jellem fejlődésére. Semmi sem jelentéktelen, amivel foglalkozunk. A változó körülmények, amelyekkel napról napra talál- 223 kozunk, próbára teszik becsületességünket, és nagyobb megbízatásokra tesznek alkalmassá bennünket. A hétköznapi élet ügyeinek intézésében tanúsított elvhűségünkkel hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelességet a kedvteléseink és a kívánságaink fölé helyezzük. Az így fegyelemhez szokott ember nem ingadozik szélben hajladozó nádként a jó és rossz között. Becsületesen teljesíti kötelességét, mert arra nevelte magát, hogy hű és igaz legyen. A legkisebb dolgokban való becsületességgel erőt nyer ahhoz, hogy a nagyobb dolgokban is becsületes legyen.PP 179.2

Az egyenes jellem értékesebb Ofir aranyánál. Enélkül senki sem tölthet be megtisztelő méltóságot. De a jellem nem örökölhető. Nem vásárolható meg. Az erkölcsi kiválóság és magas szellemi színvonal nem a véletlen eredménye. A legjobb képességek is értéktelenek, ha nem fejlesztjük őket. A nemes jellem kialakítása egy élet munkája; komoly, kitartó erőfeszítés eredménye. Isten alkalmakat ad; a siker azon múlik, hogyan értékesítjük azokat.PP 180.1