Loading...
Larger font
Smaller font
Copy
Print
Contents
  • Results
  • Related
  • Featured
No results found for: "".
  • Weighted Relevancy
  • Content Sequence
  • Relevancy
  • Earliest First
  • Latest First
    Larger font
    Smaller font
    Copy
    Print
    Contents

    A hitehagyás

    Pál apostol a thesszalonikai gyülekezethez intézett második levelében megjövendölte a nagy hitehagyást, amely nyomán létrejön a pápai hatalom. Pál kijelentette, hogy Krisztus napja addig nem jön el, “mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát”. Az apostol továbbá arra figyelmezteti testvéreit, hogy “működik... már a törvényszegés titkos bűne” (2Thessz 2:3-4.7). Már ilyen korán látta, hogy tévelygések csúsznak az egyházba, amelyek utat készítenek a pápaság kialakulásához.NK 45.1

    Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját “a törvényszegés titkos bűne”. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával és hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a negyedik század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba. Ekkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével.NK 45.2

    A pogányság és a kereszténység közötti megegyezésből kelt életre a próféciában megjövendölt “bűn embere”, aki szembefordult Istennel, és fölé helyezte magát. Sátán mesterműve a hamis vallás, az a gigászi egyházszervezet, mely ékesen tanúskodik arról, hogy Sátán akarja tetszése szerint uralni a földet.NK 45.3

    Sátán a megkísértés pusztájában egyezkedni akart Krisztussal. Odament Isten Fiához, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét. Felkínált neki mindent, egy feltétellel: ha elismeri a sötétség fejedelmének felsőbbségét. Krisztus megdorgálta a vakmerő kísértőt, és elűzte. Sátán nagyobb sikerrel jár, amikor az embert kísérti meg ugyanezzel. Az egyházat rávette arra, hogy világi haszonért és dicsőségért keresse a föld nagyjainak kegyét és pártfogását.NK 46.1

    A katolicizmus egyik fő tantétele, hogy a pápa Krisztus egyetemes egyházának látható feje, az egész világ püspökeinek és papjainak legfőbb ura. Sőt, mi több, a pápának az Istenség címeit és képességeit tulajdonítja. Például: “Úr Isten a pápa” 1A római kánonikus törvény egyik szakaszában III. Ince pápa kijelentette, hogy a római pápa “a földi helytartó,nem csupán ember hanem abszolút Isten is”. E szakasz lábjegyzete megmagyarázza, hogy ez azért van, mert ő Krisztusnak — aki ‘abszolút Isten és abszolút ember’ — a helytartója. (Lásd Decretales Domini Gregorii Papae IX. Liber 1, de translatione Episcoporum tit. 7. 3. Corpus Juris Canonici. Paris, 1612; tom. 2. Decretales col. 205.)Az “Úr Isten a pápa” elnevezés magyarázatát lásd XXII. János pápa: Extravagantes, 14:4. “Declaramus” lábjegyzetében. Az Extravagantes 1584-ből származó antwerpeni kiadásában a “Dominum Deum nostrum Papam” (”A mi Urunk, a pápa”) szavak a 153. hasábban fordulnak elő; egy 1612-ből származó párizsi kiadásban pedig a 140. hasábban.1612 óta számos kiadásból kimaradt a Deum (“Isten”) szó.A csalatkozhatatlanság dogmáját az 1870-71-es első Vatikáni Zsinat fogadta el. Lásd: Philip Schaff: The Creeds of Christendom, vol. 2, Dogmatic Decrees of the Vatican Council, 234-271. oldal. Itt mind a latin, mind pedig az angol szövgét megtalálhatjuk. A dogmáról folyó vita összegzése: Patrick J. Toner cikke a “The Catholic Encyclopedia” 7. kötetének 790. oldalán található “Infallibility” címszó. James Cardinal Gibbson The Faith of our Fathers (Baltimore: John Murphy Company, 110 kiad. 1917) a 7. és 11. fejezet. A dogmával szemben kibontakozódó római katolikus ellenállásról lásd: Johann Joseph Ignaz von Döllinger (álneve: Janus) The Pope and the Council (New York: Charles Scribner’s Sons, 1869). W.J.Sparrow Simpson: Roman Catholic Opposition to Papal Infallibility (London: John Murray, 1909). A nem római katolikus véleményről: George Salmon, Infallibility of the Church (London: John Murray, rev. ed. 1914), aki csalatkozhatatlan. A pápa mindenkitől hódolatot követel. Sátán a római egyház útján ugyanazzal az igénnyel lép fel, mint a megkísértés pusztájában; és roppant tömegek hódolnak meg előtte.NK 46.2

    De azok, akik félik és tisztelik Istent, éppúgy fogadják ezt a vakmerő igényt, miként Krisztus, aki így válaszolt e ravasz ellenség követelőzésére: “Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Lk 4:8). Isten soha még csak nem is célzott Igéjében arra, hogy embert jelölt ki az egyház fejének. A pápai felsőbbség tana éles ellentétben áll a Szentírás tanításaival. A pápának nem lehet hatalma Krisztus egyházán, csak bitorolhatja.NK 46.3

    A katolikusok egyre-másra eretnekséggel vádolták a protestánsokat, és azzal, hogy szántszándékkal szakadtak el az igaz egyháztól. De ezek a vádak inkább őket illetik. Ők tették le Krisztus zászlaját, és ők távoztak el attól a hittől, “amely egyszer a szenteknek adatott” (Jud 3).NK 46.4

    Sátán jól tudta, hogy az emberek a Szentírás fényében felismerhetik csalásait, és leküzdhetik hatalmát. A világ Megváltója is az Igével állt ellen Sátán támadásainak. Minden egyes támadásnál Krisztus feltartotta az örök igazság pajzsát, és így szólt: “Meg van írva.” Az ellenség minden egyes indítványával szemben az Ige bölcsessége és hatalma volt a válasz. Hogy Sátán meg tudja őrizni az emberek feletti hatalmát, és megalapozza a pápai bitorló tekintélyét, el kellett zárnia a Szentírást az emberek elől. A Biblia Istent dicsőíti, és a véges embert az őt megillető helyre teszi; ezért Sátán a Biblia szent igazságait elhallgattatta és eltitkoltatta. A római egyház is ezt a taktikát követte. Évszázadokig megtiltotta a Biblia terjesztését. Az embereknek tilos volt a Szentírást olvasni vagy házukban tartani. Elvtelen papok és főpapok úgy magyarázták tanításait, hogy állításaikat alátámasszák velük. Így történt, hogy a pápát majdnem mindenki Isten földi helytartójának ismerte el, akinek hatalma van az egyház és az állam felett.NK 47.1

    Miután a Bibliát, a tévelygés leleplezőjét eltávolították, Sátán azt csinálhatta, amit akart. A prófécia kinyilatkoztatta, hogy a pápaság “véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt” (Dán 7:25). És ezt tétovázás nélkül meg is tette. Hogy a pogányságból áttérteknek a bálványimádást pótolják, és így elősegítsék a kereszténységbe való névleges felvételüket, fokozatosan bevitték a szobrok és ereklyék imádását a keresztény istentiszteletbe. Egy egyetemes zsinaton hozott rendelet végül bevezette a bálványimádás rendszerét.2“A képek imádása (…) a kereszténységnek egyik olyan torzulása, amely titokban és szinte észrevétlenül lopózott be az egyházba. Ez a torzulás nem egyszerre alakult ki, mint a többi eretnekség, mert akkor határozott bírálatba és rosszallásba ütközött volna; de mivel kifogástalannak álcázva kezdődött, és olyan fokozatosan honosodott meg egyik hozzá kapcsolódó szokás a másik után, hogy az egyház alaposan és nemcsak minden tényleges akadály, de majdnem minden jelentős tiltakozás nélkül is átitatódott a bálványimádással. Amikor aztán kísérlet történt megszüntetésére, a bűn túl mély gyökeret eresztett ahhoz, hogy eltávolítása ne váltson ki tiltakozást (…) Ez az ember bálványimádásra hajló szívéhez vezethető vissza, és ahhoz, hogy szívesebben imádja a teremtményt , mint a Teremtőt (…)Először nem abból a célból vitték be a szobrokat és képeket a templomokba, hogy imádják őket, hanem egyrészt a könyvek helyett az olvasni nem tudók eligazítására, másrészt pedig azért, hogy mások lelkében kegyességet ébresszenek. Azt nem tudni, hogy mennyiben feleltek meg ennek a célnak; de ha el is fogadjuk ezt az indokot, a helyzet csakhamar megváltozott, és a templomokba bevitt képek és szobrok inkább eltompították, mint megvilágosították a tudatlanok értelmét; csökkentették inkább, mint növelték a hívek kegyességét. Így, jóllehet talán az volt a cél, hogy az embereket Istenhez vezessék, a vége, hogy az emberek elfordultak Istentől, hogy a teremtett dolgokat imádják.” — J. Mendham, The Seventh General Council, the Second of Nicaea. Bevezetés, III-VI. old. A képimádás törvényesítésére i. sz. 787-ben összehívott második niceai zsinat lefolyásának és határozatainak történetét lásd a következő művekben: Baronius, Ecclesiastical Annals, Antwerpen (1612). 9. köt. 391-407. old; J. Mendham, The Seventh General Council, the Second of Nicaea Ed. Stillingfleet, Defence of the Discourse Concerning the Idolatry Practiced in the Church of Rome (London, 1686) A Select Library of Nicene and Post-Nicene Fathers, (New York, 1900) 2. sorozat 14. köt., 521-587. old; C.J. Hefele, History of the Councils of the Church, From the Original Documents, 18. könyv, 1. fej. 332-333. szakasz; 2 fej. 345-352. old. (T. és T. Clark kiad, 1896) 5. köt, 260-304; 342-372. old. Hogy a szentségtörés teljes legyen, Róma vakmerően kitörölte a törvényből a második parancsolatot, amely megtiltja a bálványimádást, — és a tízes szám megőrzésére kettéosztotta a tizedik parancsolatot.NK 47.2

    Ez az irányzat, amely a pogányoknak engedményeket tett, a menny tekintélyének további mellőzéséhez is kaput nyitott. Sátán megszenteletlen egyházvezetők útján meghamisította a negyedik parancsolatot is. Megpróbálta eltörölni az ősi szombatot, azt a napot, amelyet Isten megáldott és megszentelt (lMóz 2:2-3); és helyébe a pogányok által, “a Nap tiszteletre méltó napja” —,ként ünnepelt napot akarta tenni. Ezt a változtatást először nem nyíltan kísérelték meg. Az első századokban minden keresztény az igazi szombatot tartotta. Féltve őrizték Isten dicsőségét, és mivel hitték, hogy Isten törvénye változhatatlan, buzgón vigyáztak előírásainak sérthetetlenségére. Sátán azonban nagyon körmönfontan dolgozott eszközei által célja megvalósításáért. Hogy az emberek figyelme a vasárnapra terelődjék, Krisztus feltámadásának tiszteletére ünnepelték. Istentiszteleteket tartottak azon a napon, de azért a szórakozás napjának is tekintették; a szombatot pedig még mindig szent napként ünnepelték.NK 48.1

    Krisztus első adventje előtt Sátán arra ösztönözte a zsidókat, hogy a szombat ünneplését a legszigorúbb követelményekkel nehezítsék meg, és tegyék teherré. Sátán így készítette elő terve megvalósítását. Előnyt húzva abból a hamis képből, amit ő festett a szombatról, ezt a napot, mint zsidó intézményt, ellenszenvessé tette. Míg a keresztények a vasárnapot általában örömnapként tartották meg, Sátán arra késztette őket, hogy a szombatot böjtnapnak, a szomorúság, a gyász napjának tartsák, és így fejezzék ki gyűlöletüket a zsidó vallással szemben.NK 48.2

    A negyedik század elején Konstantin császár kiadott egy rendeletet, amelyben a vasárnapot általános ünneppé tette az egész római birodalomban.3A Konstantin által a nyugalomnapról i.sz. 321. március 7-én rendelet így szól: “Minden bíró, városlakó és kereskedő pihenjen a nap tiszteletre méltó napján. De a vidék lakói nyugodtan és teljes szabadsággal műveljék földjüket, mert gyakran megtörténik, hogy más nap nem alkalmas a magvetésre vagy szőlőültetésre; ezért nem szabad elszalasztani a kedvező időt, nehogy a menny ajándékai veszendőbe menjenek.” Joseph Cullen Ayer, A Source Book for Ancient Church History (New York: Charles Scribner’s Sons, 1913) 2, 1, 59. 284-285. old. A törvény eredeti latin szövege a Codex Justiniani-ban (3. könyv, 12. szakasz, 3. törv.) található. A törvény latin és angol szövege: Philip Schaff, History of the Christian Church 3. kötet, 3. szakasz, 7. fejezet, 75. 380. lap 1. jegyzet. James A. Hessey, Bampton Lectures, Sunday (3. előadás 1. bek) 3. kiad. Murray, 1866. 58. old. A kérdéssel kapcsolatos vita: Albert Henry Newman, A Manual of Church History (Philadelphia: The American Baptist Publication Society, 1933. 1. köt. 305-307). — LeRoy E. Froom, The Prophetic Faith of Our Fathers (Washington, D.C.: Review and Herald Publishing Assn, 1950. Vol. 1. 376-381 ) A Nap napját a pogány alattvalók ünnepelték, és a keresztények is tisztelték. A császár így akarta a pogányság és a kereszténység szemben álló érdekeit diplomatikusan összehangolni. Erre az egyház püspökei buzdították, akiket fűtött a becsvágy és a hatalomvágy, akik felismerték, hogy a pogányok, ha a keresztények ugyanazt a napot ünneplik, mint ők, könnyebben lesznek névlegesen keresztények, és ezzel előmozdítják az egyház hatalmát és dicsőségét. De számos istenfélő keresztény, amíg lassan-lassan a vasárnapot bizonyos fokig szentnek tartotta, a negyedik parancsolatnak engedelmeskedve a szombatot még mindig az Úr szent napjaként ünnepelte.NK 48.3

    Az őscsaló azonban még nem fejezte be munkáját. Elhatározta, hogy a keresztényeket zászlaja alá gyűjti, és helytartója, a büszke főpap által gyakorolja hatalmát, aki Krisztus képviselőjének tartotta magát. Félig megtért pogányok, becsvágyó főpapok és a világot szerető egyházi tisztségviselők által valósította meg szándékát. Időről időre széles körű zsinatokat tartottak, amelyekre az egyházi méltóságok a világ minden tájáról összegyűltek. Az Isten által alapított szombat jelentőségét szinte minden zsinaton csökkentették egy kicsit, a vasárnapot pedig egyre inkább felmagasztalták. Így ezt a pogány ünnepet végül isteni intézményként tisztelték, míg a Biblia szombatját a zsidó vallás maradványának nyilvánították, és ünneplőjét átkozottnak mondták.NK 49.1

    A nagy hitehagyónak sikerült fölébe emelni “magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik” (2Thessz 2:4). Volt bátorsága megváltoztatni Isten törvényének azt az egyetlen olyan előírását, amely az egész emberiség előtt félreérthetetlenül mutat az igaz és élő Istenre. A negyedik parancsolatban Isten a menny és föld Teremtőjének nevezi magát. Ez különbözteti meg minden hamis istentől. A teremtés munkájának emlékeként szentelte Isten a hetedik napot az ember számára nyugalomnappá. A szombatnak az a rendeltetése, hogy az embert mindig az elő Istenre, létének forrására, tiszteletének és imádatának tárgyára emlékeztesse. Sátán igyekszik az embert rávenni Isten elleni hűtlenségre és törvényével szembeni engedetlenségre, ezért különösen a negyedik parancsolat ellen folytat harcot, amely Istenre mint Teremtőre mutat.NK 49.2

    A protestánsok ma azt hangoztatják, hogy Krisztus vasárnapi feltámadása a keresztények szombatjává tette a vasárnapot. Erre azonban nincs semmi szentírási bizonyíték. Krisztus és az apostolok nem méltatták ilyen tiszteletre ezt a napot. A vasárnap keresztény intézményként való megtartása “a törvényszegés titkos bűné” —,hez vezethető vissza (2Thessz 2:7), amely már Pál korában tapasztalható volt. Hol és mikor fogadta örökbe az Úr a pápaságnak ezt a gyermekét? Mivel lehet elfogadhatóan megindokolni egy olyan változtatást, amelyet a Szentírás nem hagy jóvá?NK 50.1

    A hatodik században a pogányság helyet adott a pápaságnak. Az egész egyház fejének Róma püspökét nyilvánították. A pápaság fölöttébb megerősödött. Hatalmi székhelyét a császári fővárosba tette. A sárkány a fenevadnak “adá az ő erejét... és az ő királyi székét, és nagy hatalmat” (Jel 13:2)4Az idői meghatározásokat tartalmazó próféciák magyarázatának nagyon fontos eleme a nap-év elv, mely szerint egy prófétai nap ideje egy naptári évnek felel meg a történelemben. Mielőtt az izraeliek elfoglalták volna Kánaán földjét, 12 kémet küldtek a föld kikémlelésére. Negyven napig tartott küldetésük és amikor visszatértek a zsidókhoz, azok megrémültek beszámolójuktól és visszautasították azt a lehetőséget, hogy elfoglalják az Ígéret Fölfjét. Az Úr így válaszolt nekik: “A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak bűntetését, és megismeritek az én elfordulásomat” (4. Móz. 14:34). Hasonló módszerrel számolja a jövőben bekövetkezendőket Ezékiel próféta. Júdának negyven éves fogság lesz a büntetése. Isten ezt mondta a prófétának: “feküdj a jobboldaladra (…), és viseld a Júda házának vétkét negyven napig; egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked” (Ez. 4:6). Ez a nap-év elv lényeges eleme a “kétezer és háromszáz estvéig és reggelig” tartó próféciának (Dn. 8:14) valamint az 1260 napos időszaknak is, amit külömböző formákban határoz meg a Biblia. Van, ahol “ideig, időkig és fél időig” tartó időszakaszról beszél (Dán. 7:25), máshol “negyvenkét hónap”-ról (Jel. 11:2, 13:5), “ezer kétszáz hatvan nap”-ról (Jel. 11:3, 12:6) vagy “három és fél napról” (Jel. 11:9).. Ekkor kezdődött el a Dániel és a Jelenések próféciájában megjövendölt 1260 éves pápai elnyomás (Dán 7:25; Jel 13:5-7). A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket, és elfogadják a pápai szertartásokat és vallásgyakorlatot, vagy elsorvadnak a föld alatti börtönökben, vagy meghalnak a kínpadon, a máglyán vagy a hóhér bárdja alatt. Ekkor teljesedtek Jézus szavai: “Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket tiközületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért” (Lk 2l:l6-l7). Hevesebb üldözés szakadt rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ hatalmas harcmezővé vált. Krisztus egyháza évszázadokig az elszigeteltségben és az ismeretlenség homályában talált menedéket. A próféta ezt mondja: “Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig” (Jel 12:6).NK 50.2

    A római egyház hatalomra jutása a sötét középkor kezdetét jelezte. Hatalma növekedésével mélyült a sötétség. Az emberek hite Krisztus, az igazi fundamentum helyett a római pápa személyére épült. Bűneik bocsánatát és örök üdvösségüket nem Isten Fiától, hanem a pápától, valamint a pápa által felhatalmazott papoktól és főpapoktól várták. Azt tanulták, hogy földi közbenjárójuk a pápa, és hogy a pápa közvetítése nélkül senki sem közeledhet Istenhez. Azt is mondták, hogy a pápa Istent helyettesíti, és ezért feltétlen engedelmességgel tartoznak neki. E követelményekkel szembeni engedetlenség elég ok volt arra, hogy a vétkesek testet és lelkét a legszigorúbb büntetéssel sújtsák. Így terelték az emberek figyelmét Istenről gyarló, tévedő és kegyetlen emberekre; sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki általuk gyakorolta hatalmát. A bűnt a szentség köntösébe bújtatták. Amikor a Szentírást elnémítják, és egyes emberek magukat teszik Isten helyére, akkor a következmény csak csalás, megtévesztés és eldurvulás lehet. Az emberi törvények és hagyományok felmagasztalását erkölcsi romlottság követte. Mindig ez a következménye annak, ha Isten törvényét félredobják.NK 50.3

    Veszélyes napok voltak ezek Krisztus egyháza számára. Kevesen hordozták híven Krisztus zászlaját. Bár az igazság nem maradt bizonyságtevők nélkül, időnként mégis úgy tűnt, hogy a tévelygés és a babona diadalmaskodik, és az igaz vallást száműzi a földről. Isten evangéliuma eltűnt a szem elől, a vallási formák pedig megsokszorozódtak, és az emberekre szigorú követelmények terhe nehezedett.NK 51.1

    Nemcsak arra tanították őket, hogy a pápát tartsák közbenjárójuknak, hanem arra is, hogy saját cselekedeteikkel jóvá tehetik bűneiket, hogy hosszú zarándokutakkal, vezeklésekkel, az ereklyék imádásával, templomok, szentélyek és oltárok felállításával, nagy egyházi adományokkal — ilyen és hasonló tettekkel kell lecsillapítaniuk Isten haragját, vagy megszerezniük kegyét; mintha Isten olyan volna, mint az ember, aki semmiségekkel megharagítható, és ajándékokkal vagy vezekléssel megbékíthető.NK 51.2

    A római egyház egyre nagyobb befolyásra tett szert, pedig az erkölcstelenség még az egyház vezetői között is eluralkodott. A nyolcadik század vége táján a római katolikusok kezdték azt mondogatni, hogy Róma püspökei már az egyház első századaiban is birtokolták azt a lelki hatalmat, amelyet akkor maguknak igényeltek. Szükség volt azonban arra, hogy ennek az állításnak valamiképpen hitelt szerezzenek. A hazugság atyja szívesen szolgált indítvánnyal. A szerzetesek hamis ősi iratokat gyártottak. Azelőtt soha nem hallott zsinati rendeletek kerültek elő, amelyek szerint a pápának a legrégibb időktől kezdve egyetemes érvényű fő hatalma van. És az igazságot megtagadó egyház mohón kapott ezeken a csalásokon.5A ma hamisítványnak tartott íratok közül a Donatio Constantinnek és az ál-Izidori gyűjteménynek van különösebb jelentősége. A Donatio Constantinit a késői középkortól alkalmazták, mint hagyományos jogi bizonyítékot arra nézve, hogy Nagy Konstantin császár I. Szilveszter pápának adományozta Rómát és Itáliát. Ezt a mondát először egy párizsi kéziratban (Codex Lat. 2777) találjuk, amely talán a 9. század elejéről való. A 11. századtól használták a pápák ezt a hasznos “bizonyítékot” hatalmi igényik alátámasztására. Ezt az iratot tartották a teokratikus Pápai Állam jogi alapjának a középkoban. Vö. “The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge” 3. kötet: “Donation of Constantine” 484-485. old. A Donatio történeti fejlődésének teóriája és az ezzel kapcsolatos vitaanyag megtalálható: Henry E. Cardinal Manning, The Temporal Power of the Vicar of Jesus Christ, London, 1862. Egy skolasztikus séma volt a Donatio, amely természetesen nem állhatta ki a 15. század történetkritikai vizsgálatainak próbáját. Lorenzo Valla 1450-ben egy kiváló tanulmányban bizonyította be először ennek hamis voltát. Lásd: Christopher B. Coleman, Treatise of Lorenzo Valla on the Donation of Constantine (New York, 1927). Ennek ellenére még egy évszázaddal később is hitelesnek és jogosnak tartották ezt a hamisított iratot.Eleinte Luther Márton is elfogadta ezt az iratot, csak később mondta Ecknek “Én támadom ezt a rendeletet”, majd pedig Spalatinnak “Ő (a pápa) ebben a rendeletben elárulta és keresztre feszítette Krisztust, ez az igazság”. A tudomány azt tartja, hogy a Donatio hamisítvány, amit egy személy vagy talán egy egész kor hozott létre. A hamisítás talán 752 és 778 között keletkezett. Az első katolikus történetíró, aki ennek az iratnak hitelességét elvetette, Cesare Baronio volt, aki erről 1592-ben az “Annales ecclesiasticae” című művében írt. A legjobb szöveg: K. Zeumer, Festgabe für Rudolf von Gneist (Berlin, 1888) — Ernest F. Henderson, Select Historical Documents of the Middle Ages (New York, 1892), 319. oldal. Briefwechsel (Weimar ed.) 141., 161. old. — The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge (1950). 3. kötet, 484. lap. — F. Gregorovius, Rome in the Middle Ages 2. köt. 329. old. Johann Joseph Ignaz von Döllinger, Fables Respecting the Popes of the Middle Ages (London, 1871). Az “Ál-izidori gyűjtemény”-ben még több hamisított irat is található. Az Ál-izidori gyűjtemény fiktív leveleket tartalmaz a korai századok pápáitól, melyek közül Római Kelemen ( 100) az első és Nagy Gergely pápa az utolsó. Ezeket az iratokat a 9. században gyűjtötte össze Isidorus Mercator. Ez a középkorban nagy tekintélyű gyűjtemény csak a 15. században kapta az “Ál-izidori Iratok” nevet. Ez a gyűjtemény volt a bázisa a középkorban az egyház különleges hatalmát hirdető tanításoknak. A hamisító hiteles okleveleket vett alapul és azzal a céllal változtatta meg, hogy a püspököknek jogilag kivételezett helyzetet biztosítson. Ez a gyűjtemény 852 előtt ismeretlen. A történészek szerint 850-51 körül készülhetett. Először 857-ben a Quiercy fegyverszünetnél hivatkoznak rá. A gyűjtemény szerzője ismeretlen. A gyűjtemény Francia országban a reimsi tartományban készülhetett és egy erősen agresszív, hatalomra törő egyházi párt véleményét tükrözi. Ez egyezik Hinkmár reimsi püspök véleményével, aki hivatkozik rá Rothard soissonsi püspök leváltásakor és 864-ben elküldte I. Miklós pápának. Az irat hitelességét kétségbevonta Nicolas Cusanus (1401-1464), Charles Dumoulin (1500-1566) és George Cassender (1513-1564). A hamisítást Dávid Blondel bizonyította végképp 1628-ban. Szövege: Migne Patrologia Latina CXXX. A legrégebbi és legjobb kézirata: P. Hinschius, Decretales Pseudo-Isidorianae at capitula Angilramni (Leipzig, 1863) — The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge (1950) 9. köt. 343-345. Lásd még: H. H. Milman, Latin Christianity 3. köt. — Johann Joseph Ignaz von Döllinger. The Pope and the Council (1869) — Kenneth Scott Latourette, A History of the Expansion of Christianity (1939). 3. kötet. The Catholic Encyclopedia 5. kötet “False Decretals” címszó. — Fournier, Etudes sure les Fausses Decretals. In Revue d’Historique Ecclesiastique (Louvain) Vol. 7 (1906) és Vol. 8 (1907).NK 51.3

    Azt a néhány hűségest, aki az igazi fundamentumra épített (lKor 3:10-11) elbizonytalanította és hátráltatta a munkát gátló hamis tanítás. Egyesek szívesen mondogatták ugyanazt, mint Jeruzsálem falának építői Nehémiás korában: “Fogytán van ereje a teherhordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni” (Neh 4:10). Elcsigázva az üldözés, megtévesztés, romlottság és minden egyéb akadály elleni folytonos harctól, amit Sátán a haladás fékezésére kigondolt, a hűséges építők közül is néhányan elcsüggedtek. A békesség kedvéért, valamint vagyonuk és életük biztonsága érdekében leléptek az igazi fundamentumról. Mások azonban, nem félve ellenségeik támadásaitól, bátran kijelentették: “Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek!” (14. v.) És folytatták a munkát. Mindegyikük oldalán ott volt a kard (Ef 6: 17).NK 52.1

    Minden korban ugyanez a gyűlölködő, az igazsággal szemben álló lelkület fűtötte Isten ellenségeit. De Isten szolgáinak ébereknek és kitartóknak kell lenniük. Krisztus szavai, amelyeket az első tanítványokhoz intézett, követőinek az idők végén is szólnak: “Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Mk 13:37).NK 53.1

    Mintha a sötétség egyre jobban sűrűsödött volna. A képimádás általánossá vált. Gyertyákat égettek a képek, a szobrok előtt, és imádkoztak hozzájuk. Elterjedtek a legképtelenebb és legbabonásabb szokások. Az embereket annyira hatalmába kerítette a babona, hogy a józan észre már nem hallgattak. Maguk a papok és püspökök is élvhajhászók, érzékiek és romlottak voltak. A nép pedig, amely tőlük várt eligazítást, óhatatlanul tudatlanságba és erkölcsi romlottságba süllyedt.NK 53.2

    A pápai hatalom növelésére a XIV, században VII. Gergely pápa egy újabb lépést tett: kihirdette, hogy a római egyház tökéletes. Közzétett tételei egyikében kijelentette, hogy a Szentírás szerint az egyház soha nem tévedett, és soha nem is fog tévedni. De ezt az állítást szentírási bizonyítékok nem kísérték. Az önhitt főpap arra is jogot formált, hogy császárokat eltávolítson. Kijelentette, hogy egyetlen határozatát sem változtathatja meg senki, neki viszont joga van mások döntéseit megváltoztatni.6VII. Gergely pápa latin nyelvű parancsa: Baronius, Annales ecclesiasticae (Párizs, 1896). ann. 1076. 17. kötet 405-406. old. — Monumenta Germaniae Historica Selecta 3. köt. 17. old. Angol fordításban Frederic A. Ogg, Source Book of Medieval History (New York: American Book Co., 1907) 16. fejezet 45. szakasz, 262-264. old. — Oliver J. Thatcher — Edgar H. McNeal, Source Book for Medieval History (New York: Charles Schribner’s Sons, 1905) 3:65, 136-139 oldalak. Az ügy hátteréről: James Bryce, The Holy Roman Empire, (revidiált kiadás 10. fejezete) — James W. Thompson — Edgar N. Johnoson, An Introduction to Medieval Europe, 300-1500. 377-380. oldalak.NK 53.3

    A csalatkozhatatlanság e védelmezőjének zsarnokságát nagyszerűen illusztrálja az a történet, amelyből megtudjuk, miként bánt a pápa IV. Henrik német császárral. A pápa kiátkozta és trónjától megfosztotta ezt az uralkodót, mivel olyan merész volt, hogy a pápa tekintélyét semmibe vette. Henrik, megrémülve fejedelmei hűtlenségétől és fenyegetéseitől, akik a pápai rendelkezés nyomán fellázadtak ellene, szükségesnek látta, hogy megbéküljön Rómával. Feleségének és egyik hűséges szolgájának kíséretében a tél közepén átkelt az Alpokon, hogy megalázkodjék a pápa előtt. Henriket, amikor megérkezett a palotához, ahova Gergely visszavonult, kísérőitől megfosztva egy külső udvarba vezették, és ott a kemény téli hidegben fedetlen fővel, mezítláb, szánalmas öltözékben várta, hogy a pápa maga elé bocsássa. A pápa csak háromnapi böjt és a gyónás után kegyeskedett megbocsátani neki. De Henrik még így sem vehette vissza uralkodási jelvényeit, és nem gyakorolhatta császári hatalmát addig, amíg a pápa erre engedélyt nem adott. Gergely pedig diadalittasan azzal hencegett, hogy kötelessége letörni a királyok gőgjét. Micsoda éles ellentét van e dölyfös főpap pöffeszkedő büszkesége és annak a Krisztusnak a szelídsége és alázatossága között, aki szívünk ajtajánál bebocsátást kér, hogy bocsánatot, békét hozva beléphessen, és aki így tanította tanítványait: “Aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok” (Mt 20:27) .NK 53.4

    Az egymást követő századok Róma egyre több tévtanításának voltak tanúi. A pogány filozófusok tanításai már a pápaság megalakulása előtt figyelmet keltettek, és befolyást gyakoroltak az egyházra. Sokan, akik névlegesen megtértek, még mindig ragaszkodtak pogány filozófiájuk tanításaihoz, és nemcsak ők maguk tanulmányozták továbbra is, hanem másokat is ösztönöztek rá, hogy így befolyásukat kiterjeszthessék a pogányokra. Ekképpen súlyos tévedéseket vittek be a keresztény vallásba. Kiemelkedő volt ezek között az ember természetes halhatatlanságában és a halál utáni öntudatos állapotban való hit. Róma ezzel a tantétellel alapozta meg a szentek segítségül hívásának és Szűz Mária imádásának tanát. Ebből származik az az eretnekség is, amely szerint a megátalkodottak örökké gyötrődni fognak. Ez a tanítás már korán bekerült a pápai tanok közé.NK 54.1

    Így elkészült az út annak a másik pogány koholmánynak a bevezetéséhez is, amelyet Róma purgatóriumnak nevez, és a hiszékeny, babonás tömegek rémítgetésére használ. Ezzel az eretnekséggel alapozta meg azt az állítását, hogy van egy kínzóhely, ahol azok, akik nem szolgáltak rá az örök kárhozatra, addig szenvednek a bűneik miatt, amíg meg nem tisztulnak, és bebocsátást nem kapnak a mennybe.7Dr. Joseph Faa Bruno így határozta meg a purgatóriumot: “A purgatórium a jelen életet követő gyötrelmes állapot, ahova azok a lelkek egy időre be vannak zárva, akik halálos bűneik foltjának és terhének eltörlése és a nekik járó örök szenvedés elengedése után távoznak ebből az életből; de akiknek azokért a bűnökért még egy ideig bűnhödniük kell; mint azoknak a lelkeknek is, akiket bocsánatos bűnök terheltek, amikor távoztak e világból.” — Catholic Brief, 196. old (1884. kiad. / Imprimatúra: Archbishop of New York). Lásd még K. R. Hagenbach, Compedium of History of Doctrines, (T. and T. Clark kiad.) 1 köt. 234-237.; 405-408. old.; 2. köt., 135-150., 308-309. old.; Charles Eliott, Delineation of Roman Catholicism, 2. könyv, 12 fej.; Catholic Encyclopedia, 12. köt. “Purgatory” cikk.NK 54.2

    Rómának szüksége volt még egy koholmányra ahhoz, hogy hasznot húzhasson tagjának rettegéséből és bűneiből. Ezt a búcsú tana szolgáltatta. A pápa teljes bűnbocsánatot ígért a múltban és a jelenben elkövetett, valamint a jövőben elkövetendő bűnökre, és a büntetés elengedését ígérte mindazoknak, akik részt vesznek a keresztes háborúkban. E háborúkkal az volt a pápa célja, hogy kiterjessze földi uralmát, megbüntesse ellenségeit, és kiirtsa azokat, akik meg merik tagadni lelki tő hatalmát. Ez a tan arra is kioktatta az embereket, hogy az egyháznak fizetett pénzzel egyrészt megszabadulhatnak bűneiktől, másrészt kiszabadíthatják elhunyt barátaik lelkét a kínzó lángokból. Ilyen eszközök alkalmazásával Róma megtöltötte kincstárát, és elősegítette Krisztus állítólagos képviselőinek csillogását, fényűzését és kicsapongását. Krisztusnak pedig nem volt fejét hova lehajtania. 8A búcsú tanának részletes történetét lásd: Mandell Creighton, A History of the Papacy from the Great Schism to the Sack of Rome (London: Longmans, Green and Co., 1911) 5. kötet 56-64, 71. lapok. — W. H. Kent cikke “The Catholic Encyclopedia” ‘Indulgences’ 7. köt. 783-789- old. H. C. Lea, A History of Auricular Confession and Indulgences in the Latin Church (Philadelphia: Lea Brothers and Co., 1896) Thomas M. Lindsay. A History of the Reformation (New York: Charles Schribner’s Sons, 1917). 1. kötet 216-227. old. Albert Henry Newmann, A manual of Church History (Philadelphia: The American Baptist Publication Society, 1953). 2. köt., 53-54., 62. — Leopold Ranke, History of the Reformation in Germany 2. kiad. London, 1845. Ford.: Sarah Austin. 1. köt., 331., 335-337., 343-346. — Preserved Smith, The Age of the Reformation (New York: Henry Holt and Company, 1920) 23-25., 66. A búcsú tanának a reformáció korában való gyakorlati megvalósulását lásd Dr. H. C. Lea, “Indulgences in Spain” c. írásában, amely a Papers of the American Society of Church History-ban jelent meg, 1. köt., 120-171. old. E történelmi tájékoztatót dr. Lea így értékeli az első bekezdésben: “A Luther, dr. Eck és Silvester Prierias közötti vitától nem háborítva Spanyolország zavartalanul követte a régi, kitaposott utat, és szolgál nekünk vitathatatlanul hivatalos okmányokkal, amelyek nyomán a történelem igazi megvilágításában vizsgálhatjuk a dolgot.”NK 55.1

    Az úrvacsora bibliai szertartását kiszorította a miseáldozat, ami egyenlő a bálványimádással. A papok azt állították, hogy a szertartások alatt az egyszerű kenyér és bor Krisztus valóságos testévé és vérévé alakul át. 9Wiseman, 8. beszéd, 3. szakasz, 26. paragrafus. Istenkáromló vakmerőséggel nyíltan állították, hogy van hatalmuk Istent — a mindenség Alkotóját — teremteni. A keresztényeknek halálbüntetés terhe mellett hitet kellett tenniük e borzasztó, mennyet sértő tanítás mellett. Tömegeket dobtak a lángok közé, akik erre nem voltak hajlandók. 10A miséről szóló tanítást a Tridenti Zsinat fogalmazta meg: The Canons and Decrees of the Council of Trent, in Philip Schaff, Creeds of Christendom 2. köt., 126-139. old. Itt mind a latin, mind pedig az angol szövege magtalálható a dogmának. Lásd még: H. G. Schroeder, Cannons and Decrees of the Council of Trent (St. Louis, Missuri: B. Herder, 1941). A miséről szóló vitához lásd: The Catholic Encyclopedia 5. kötet, 572. oldaltól Joseph Pohle “Eucharist” című cikke. Nicolaus Gihr, Holy Sacrifice of the Mass, Dogmaticaly, Liturgically, Ascetically Explained, 12. kiadás (St. Louis, Missuri B. Herder, 1937) — Josef Andreas Jungmann, The Mass of the Roman Rite, Its Origins and Development Fordította németről Francis A. Burnner (New York: Benziger Bros., 1951) — A nem katolikus álláspontról: John Calvin, Institutes of the Christian Religion 4., 17., 18. Edward Bouverie Pusey, The Doctrine of the Real Presence (Oxford, England: John H. Parker, 1855).NK 55.2

    A XIII. században jött létre a pápaság legiszonyatosabb gépezete: az inkvizíció. A sötétség fejedelme ösztönözte erre a pápai hierarchia vezetőit. Titkos tanácskozásaikon Sátán és angyalai befolyásolták a gonosz embereket, de láthatatlanul köztük volt Isten angyala is, és félelmetes feljegyzést készített méltánytalan intézkedéseikről és tetteikről. E feljegyzések túl iszonyatosak ahhoz, hogy az ember elhordozza őket. “A nagy Babilon... részeg vala a szentek vérétől.” A mártírmilliók szétroncsolt teste bosszúért kiáltott Istenhez a hitehagyó hatalom ellen.NK 56.1

    A pápaság a világ kényura lett. Királyok és császárok hajoltak meg a római pápa rendeletei előtt. Úgy tűnt, hogy a pápa az emberek földi és örökkévaló sorsát a kezében tartja. Róma tanításait évszázadokon át embermilliók fogadták el fenntartás nélkül, szertartásait tisztelettel gyakorolták, ünnepeit általánosan megtartották; papságát tisztelték, és bőkezűen támogatták. A római egyháznak azóta sem volt ennél nagyobb tekintélye, pompája és hatalma.NK 56.2

    De “a pápaság dele a világ éjféle volt”.11Wylie, 1. kötet, 4. fejezet. A Szentírás szinte teljesen ismeretlen volt, nemcsak a nép, de a papság körében is. A régi idők farizeusaihoz hasonlóan a pápai vezetők gyűlölték a világosságot, amely leleplezte bűneiket. Miután eltávolították Isten törvényét, az igazság normáját, korlátlan hatalmat gyakoroltak, és gátlástalanul vétkeztek. Eluralkodott a csalás, a kapzsiság és a tékozlás. Az emberek semmiféle bűncselekménytől nem riadtak vissza, ha általa vagyonhoz vagy magas álláshoz juthattak. A pápák és főpapok palotái a legnagyobb erkölcstelenség színhelyei voltak. Egyes pápák olyan felháborító bűnöket követtek el, hogy a világi uralkodók megpróbálták eltávolítani ezeket az egyházi méltóságokat. Európa századokon át egy helyben topogott a tudományok, a művészetek és a műveltség terén. A kereszténységet erkölcsi és szellemi bénultság szállta meg.NK 56.3

    A világ állapota a római uralom alatt Hóseás próféta szavainak félelmetes és letagadhatatlan teljesedését mutatta: “Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged... És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.” “Nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön. Hamisan esküsznek és hazudnak, és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek. és egyik vér a másikat éri” (Hós 4:6.1-2). Ez lett a következménye annak, hogy száműzték Isten Igéjét.NK 57.1

    Larger font
    Smaller font
    Copy
    Print
    Contents