41 — A tüzes kemence

[Dániel 3. fejezet]

A nagy szoborról szóló álmot — amely Nabukodonozor elé tárta az eseményeket az idők végéig -, Isten azért adta, hogy a király megértse, milyen szerepet kell betöltenie a világ történelmében, és birodalmának milyen viszonyban kell lennie a mennyel. Az álom magyarázásakor Nabukodonozor félreérthetetlen tájékoztatást kapott Isten örökkévaló országa felállításáról. “Azoknak a királyoknak idejében — mondta Dániel — támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké... Igaz az álom, és bizonyos annak értelme.”PK 312.1

A király elismerte Isten hatalmát. Így szólt: “Bizonnyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene... és a titkok megjelentője.” Ezt követően Nabukodonozor egy ideig félte Istent, de szíve még nem szabadult meg a hatalmi becsvágytól és önfelmagasztalástól. Az uralkodását kísérő jómód büszkeséggel töltötte el. Később már nem tisztelte Istent. Visszatért a bálványimádáshoz, és még lelkesebben, még vakbuzgóbban gyakorolta. Ezek a szavak: “Te vagy az aranyfej”, mélyen belevésődtek a király emlékezetébe. Ezt a tényt és a bálványimádáshoz való visszatérését a birodalom bölcsei kihasználták, és azt indítványozták, hogy készíttessen egy szobrot, hasonlót ahhoz, amelyet álmában látott. Állítsa fel ott, ahol mindenki láthatja az arany fejet, amely a magyarázat szerint birodalmát jelképezi.PK 312.2

A királynak tetszett a hízelgő javaslat, és elhatározta, hogy megvalósítja. Sőt még tovább megy. A látott szobor mása helyett olyat csináltat, amely túlszárnyalja az eredetit. Az ő szobra nem csökkenő értékű anyagokból készül, hanem fejétől a lábáig aranyból lesz. Így szimbolizálja Babilont mint elpusztíthatatlan, teljhatalmú birodalmat, amely darabokra tör minden más országot, és örökké állni fog.PK 312.3

Egy örökre fennmaradó birodalom és dinasztia megalapításának gondolata nagyon tetszett a hatalmas uralkodónak, akinek fegyvereivel szemben a föld népei csak vesztesek lehettek. Határtalan becsvágyból és önző kérkedésből fakadó lelkesedéssel megtárgyalta bölcs embereivel, hogyan valósítsa ezt meg. A király és tanácsosai elfelejtették azokat a rendkívüli intézkedéseket, amelyek a szobor megálmodásával kapcsolatban történtek. Elfelejtették azt is, hogy szolgája, Dániel útján Izráel Istene világossá tette, mit jelent az a szobor, és hogy ezzel a magyarázattal a birodalom nagy emberei szégyenletes haláltól menekültek meg. Mindent elfelejtettek, csak azt nem, hogy meg akarják alapozni saját hatalmukat és felsőbbségüket. Elhatározták, hogy minden lehető eszközzel megpróbálják Babilont utolérhetetlenné, egyetemes hódolatra méltó birodalommá emelni. A jelképes ábrázolást, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatta a királynak és a népnek, hogy mi a szándéka a föld nemzeteivel, most emberi hatalom dicsőítésének szolgálatába állították. Dániel magyarázatát elvetették és elfelejtették. Az igazságot félremagyarázták és helytelenül alkalmazták. A jelképet, amellyel a menny az emberek elé akart tárni fontos eseményeket a jövőből, arra használták, hogy gátolják annak az ismeretnek a terjedését, amelyben Isten részesíteni akarta a világot. Sátán tehát becsvágyó emberek elgondolásaival akarta meghiúsítani azt, amit Isten tervezett az emberrel. Az emberiség ellensége tudta, hogy a tévelygéstől mentes, tiszta igazság olyan hatalmas erő, amely képes megmenteni. Amikor azonban az “én” felmagasztalására és emberi elgondolások előmozdítására használják, a gonoszság erősségévé lesz.PK 312.4

Nabukodonozor gazdag kincstárából csináltatott egy nagy arany szobrot, többé-kevésbé hasonlót ahhoz, amelyet álmában látott. Csupán az anyagában különbözött. Bármennyire hozzá is szoktak a káldeusok pogány istenségeik fényűző ábrázolásaihoz, soha azelőtt nem alkottak olyan impozáns és fenséges dolgot, mint ez a hatvan sing^{7Egy sing = egy könyök = 44,4 cm. Az Egyesült Bibliatársulatok által közreadott átszámitás alapján.} magas és hat sing széles csillogó szobor. Nem csoda, hogy abban az országban, ahol egyetemesen érvényben volt a bálványimádás, a Babilon dicsőségét, pompáját és hatalmát jelképező gyönyörű és felbecsülhetetlen értékű, Dura-mezei szobrot imádás tárgyává tették. Ennek megfelelően intézkedtek. Kiment a rendelet, hogy a felavatás napján azzal mutassa meg mindenki a babiloni hatalom iránti példátlan hűségét, hogy meghajol a szobor előtt.PK 313.1

A kitűzött nap elérkezett, és Dura mezején hatalmas tömeg gyűlt össze minden “népek, nemzetek és nyelvek” közül. Amikor megszólalt a zene, az egész tömeg leborult, a király parancsának megfelelően, “és imádák az arany állóképet”. Úgy tűnt, hogy a sötétség hatalmai kimagasló győzelmet aratnak ezen az eseménydús napon. Az arany szobor előtti hódolás annak záloga volt, hogy imádata tartósan beleszövődik az ország államvallásaként elfogadott bálványimádás kialakult formáiba. Sátán azt remélte, meghiúsíthatja Istennek azt a szándékát, hogy a fogoly Izráel babiloni tartózkodását a pogány népek áldására fordítja.PK 314.1

Isten azonban másképp rendelkezett. Nem mindenki hajtott térdet az emberi hatalom bálványkultuszának jelképe előtt. A térdelő tömeg között volt három ember, akik eltökélték, hogy nem gyalázzák meg a menny Istenét. Istenük a királyok Királya és uraknak Ura. Senki más előtt nem hajolnak meg.PK 314.2

A diadalittas Nabukodonozornak hírül adták, hogy alattvalói között vannak olyanok, akik vakmerően áthágták parancsát. A bölcsek közül egyesek, akik irigyelték a Dániel becsületes társait ért megtiszteltetést, most jelentették a királynak kívánsága felháborító meggyalázását: “Király! örökké élj!” — kiáltották. “Vannak zsidó férfiak, akiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany állóképet, amelyet felállíttatál, nem imádják.”PK 314.3

A király maga elé rendelte ezeket az embereket. “Szántszándékkal nem tisztelitek-é az én istenemet — kérdezte — és nem imádjátok-é az arany állóképet, amelyet felállíttattam?” Megpróbálta őket fenyegetéssel rávenni, hogy tartsanak a tömeggel. A tüzes kemencére mutatva emlékeztette őket a rájuk váró büntetésre, ha továbbra sem hajlandók engedelmeskedni akaratának. A héber ifjak azonban tántoríthatatlanul tettek bizonyságot a menny Istene iránti hűségükről és szabadító hatalmába vetett hitükről. A szobor előtti meghajlást mindenki imádásként értelmezte. Ilyen hódolattal csakis Istennek adózhatnak.PK 314.4

Amint a három héber ifjú ott állt a király előtt, Nabukodonozor meggyőződött arról, hogy van bennük valami, ami országának bölcseiből hiányzik. Az ifjak becsületesen ellátták minden feladatukat. Még egy kísérletet tesz velük. Ha csak hajlandóságot mutatnak arra, hogy a bálvány imádásában a tömeggel tartanak, minden rendben lesz. “De ha nem imádjátok - tette hozzá — ,,tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe.” Majd kihívóan, felfelé emelt kézzel kérdezte: “Kicsoda az az Isten, aki kiszabadítson titeket az én kezemből?”PK 314.5

A király hiába fenyegetőzött. Nem tudta eltéríteni őket a világegyetem Ura iránti hűségüktől. Atyáik történetéből megtanulták, hogy az Istennel szembeni engedetlenség következménye gyalázat, csapás és halál; és hogy az istenfélelem a bölcsesség kezdete, minden igazi boldogság alapja. A tüzes kemencét nyugodtan nézve így szóltak: “Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király kiszabadít minket.” Amikor kimondták, hogy Isten megdicsőül kiszabadításukkal, még erősebb lett a hitük, és Isten iránti feltétlen bizalomból, diadalmas bizonyossággal hozzátették: “De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttatál, nem imádjuk.”PK 315.1

A király haragja nem ismert határt. “Eltelék haraggal.” “Orcájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó — a lenézett és fogoly nép képviselői-ellen.” Elrendelte, hogy a szokásosnál hétszer forróbbra fűtsék fel a kemencét. Megparancsolta hadserege nagyjainak, hogy kötözzék meg Izráel Istene tisztelőit és a halálbüntetést azonnal hajtsák végre rajtuk. “Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és egyéb öltönyöstül megkötöztettek, és az égő, tüzes kemencébe vettettek. Amiatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a kemence rendkívül izzó vala: azokat a férfiakat, akik Sidrákot, Misákot és Abednégót felvitték, megölé a tűznek lángja.”PK 315.2

Az Úr azonban nem feledkezett el övéiről. Amikor tanúit bevetették a kemencébe, a Megváltó felfedte önmagát. Megjelent személyesen, és velük együtt járkált a tűz közepében. A meleg és hideg Urának jelenlétében a lángok nem tudták megemészteni őket.PK 315.3

A király figyelt trónjáról. Azt gondolta, hogy látni fogja a vele dacolok megsemmisülését. Diadalmas érzései azonban hirtelen megváltoztak. A hozzá közel álló előkelőségek látták, hogy a trónról felpattanva sápadtan mered az izzó lángokba. Főembereihez fordulva rémülten kérdezte: “Nem három férfiút veténk-e a tűz közepébe?... Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.”PK 315.4

Honnan tudta ez a pogány király, hogy milyen az Isten Fia? A Babilonban bizalmi állást betöltő héber foglyok életükkel és jellemükkel képviselték előtte az igazságot. Amikor számot kellett adni hitükről, ezt tétovázás nélkül megtették. Világosan és egyszerűen mutatták be az igazság alapelveit. Így tanítottak környezetüknek Istenről, akit imádtak. Beszéltek Krisztusról, az eljövendő Megváltóról, és a tűz közepén levő negyedik férfi alakjában a király felismerte az Isten Fiát.PK 316.1

Elfelejtve saját nagyságát és méltóságát, Nabukodonozor leszállt trónjáról, a kemence szájához ment és így kiáltott: ,,A felséges Istennek szolgái, jertek ki és jöjjetek ide!”PK 316.2

Sidrák, Misák és Abednégó kijöttek a roppant tömeg elé és megmutatták, hogy sértetlenek. Megváltójuk vigyázott rájuk jelenlétével, hogy bajuk ne essék, és csak a kötelékeik égtek meg. “És egybegyűlvén a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a férfiakat, hogy a tűznek semmi hatalma nem lett az ő testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az ő alsó ruháik meg nem változtak, és a tűz szaga sem járta át őket.”PK 316.3

Senki sem gondolt már a nagy pompával felállított arany szoborra. Féltek és remegtek az élő Isten jelenlétében. “Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene — ismerte be a megalázott király -, aki küldötte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, akik őbenne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és veszedelemre adták az ő testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenökön kívül.”PK 316.4

E nap élményei Nabukodonozort egy rendelet kiadására késztették: “hogy minden nép, nemzetség és nyelv, amely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék.” “Nincs más Isten — hangsúlyozta a rendelet indoklásaként -, aki így megszabadíthasson.”PK 316.5

Babilon királya ilyen és hasonló szavakkal akarta a föld minden népének tudomására hozni meggyőződését, amely szerint a héberek Istenének hatalma és tekintélye méltó a legmélységesebb imádatra. Istennek tetszett, hogy a király igyekszik tiszteletet tanúsítani iránta, és hódolatának megvallását az egész nagy babilóniai birodalomban ismertté tenni.PK 316.6

A király helyesen tette, hogy nyilvánosan megvallotta meggyőződését, és igyekezett a menny Istenét minden más isten fölé magasztalni. Amikor azonban megpróbált alattvalóitól hasonló hitvallomást és hasonló tiszte- letadást kikényszeríteni, túllépte földi uralkodói jogkörét. Éppúgy nem volt joga — sem polgári, sem erkölcsi vonatkozásban — halállal fenyegetni embereket azért, mert nem tisztelik Istent, mint tűzbe vetni azokat, akik nem hajlandók imádni az arany szobrot. Isten soha nem kényszeríti engedelmességre az embert. Mindenkinek a szabad döntésére bízza, hogy kit akar szolgálni.PK 316.7

Hű szolgái megszabadításával az Úr azt nyilatkoztatta ki, hogy az elnyomottak mellé áll, és rendreutasít minden földi hatalmat, amely fellázad a menny tekintélye ellen. A három héber ifjú megmutatta Babilon egész népe előtt, hogy mennyire hisz Abban, akit imád. Istenre hagyatkoztak. A próba idején megemlékeztek az ígéretről: “Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged” (Ésa 43 :2). És Isten mindenki szeme láttára csodálatosan megtisztelte az élő Igébe vetett hitüket. Bámulatos szabadulásuk hírét sok országba elvitték a különböző népek képviselői, akiket Nabukodonozor meghívott a szobor felszentelési ünnepségére. Gyermekei hűsége által Isten megdicsőült az egész földön.PK 317.1

Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején történt. Napjainkban Isten szolgái közül sokan fognak olyanok kezébe kerülni, akik Sátán ösztönzésére irigységgel és vallási vakbuzgósággal vannak tele. Jóllehet Isten szolgái semmi rosszat nem tesznek, mégis megalázzák és meggyalázzák őket. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik őket.PK 317.2

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis imádat javára. A hűséges szív előtt — az örök Isten Igéje mellett — a bűnös, véges emberek parancsai elvesztik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye.PK 317.3

A föld történelmének záró szakaszában az Úr nagyszerű dolgokat fog tenni azokért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett, mint ahogy azt Sidrák, Misák és Abednégó korában is tette. Aki a nemes jellemű héber ifjakkal járt a tüzes kemencében, ott lesz híveivel, bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket. A nyomorúság idején — amilyen nem volt, mióta nép létezik — választottai szilárdan állnak. Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák őket, és érdekükben Jahve kinyilatkoztatja önmagát mint az “istenek Istene”, aki mindenképpen meg tudja menteni a Benne bízókat.PK 317.4