Minden ember a saját sorsának kovácsa.

Bárcsak mindenki tudatában volna annak, hogy saját sorsát egyedül önmaga választja meg! E földi és az eljövendő halhatatlan élet boldogsága saját kezünkben van. Ha úgy akarod, választhatsz olyan társaságot, amely lezülleszti gondolkodásmódodat, beszédedet és erkölcsi felfogásodat. Engedheted, hogy vágyaid és szenvedélyeid uraljanak, megvethetsz minden tekintélyt, beszéded lehet durva, és teljesen lealjasíthatod magadat. Befolyásod másokat is megfertőzhet, és vesztét okozhatod azoknak, akiket Krisztushoz vezethettél volna. Elvonhatsz embereket a Megváltótól, az igazságtól, szentségtől és a mennytől. Az ítélet alkalmával ezek az elveszettek joggal mutathatnak majd rád: “Ha befolyásod nem késztet, nem buktam volna el s nem gúnyoltam volna a vallást. Te ismerted a világosságot, ismerted a mennybe vezető utat. Én tudatlan voltam s bekötött szemmel mentem a pusztulásba.” Vajon milyen választ adhatunk majd erre a vádra? Milyen fontos, hogy mindenki megfontolja, hová vezeti a másikat! Már közel a öröklét világa, s milyen szorgalmasan kellene ügyelnünk befolyásunk eredményeire! Ne hagyjuk számításon kívül az örökkévalóságot, hanem szokjunk hozzá, hogy mindig ezt kérdezzük magunktól: “Vajon tetszik-e ez az út Istennek? Vajon eljárásomnak milyen befolyása van azokra, akik kevesebb világosságot és bizonyságot nyertek a helyes útról?”ÜI 16.3