Találkozás Péterrel és Jakabbal

Barnabás, aki bőkezűen szétosztotta pénzét, hogy támogassa Krisztus ügyét és enyhítse a szegények szükségét, ismerte Pált, amikor még szembeszállt a hívőkkel. Most eljött és felújította ismeretségüket. Hallotta Pál csodálatos megtérésének bizonyságtételét és azon időből való tapasztalatát. Teljesen elhitte tapasztalatát és elfogadta Pált és kézen fogva az apostolokhoz vezette őt. Elmondta nekik Pál tapasztalatát, amit éppen akkor hallott, hogy Jézus személyesen megjelent neki Damaskusba való útján, és beszélt vele. Elmondta, hogy Ananiás imájára visszanyerte látását és azon város zsinagógájában hirdette, hogy Jézus Krisztus, Istennek Fia.MT 199.1

Az apostolok nem vonakodtak tovább. Nem állhattak ellene Istennek. Péter és Jakab, akik abban az időben az egyedüli apostolok voltak Jeruzsálemben, baráti jobbjukat nyújtották hitük egykori ellenségének, elkeseredett üldözőjének, és most éppen oly nagyon szerették és becsülték, mint amenyire azelőtt féltek tőle és kerülték. Itt találkozott az új hit két nagy alakja: Péter, Krisztus kiválasztott társainak egyike földi szolgálata alatt, és Pál, a farizeus, aki Jézus mennybemenetele után találkozott Vele szemtől szembe és beszélt Vele és látomásban is látta Őt és mennyei munkájának természetét.MT 199.2

Az első találkozás nagy jelentőséggel bírt mindkét apostolra nézve, azonban csak rövid ideig tartott, mert Pál vágyakozott arra, hogy Mesterének munkáját végezze. Azt a hangot, amely oly komolyan vitatkozott Istvánnal, hallhatták nemsokára ugyanazon zsinagógában, amint félelem nélkül hirdette, hogy Jézus Istennek Fia. Védelmezte ugyanazt a hitet, amelynek védelmében István meghalt. Elbeszélte saját csodálatos tapasztalatát és testvéreiért és előbbi társaságáért való sóvárgó szívvel tárta eléjük bizonyítékait a jövendölésekből, — mint István tette, hogy a megfeszített Jézus az Istennek Fia.MT 199.3

Pál azonban félreismerte zsidó testvéreinek lelkületét. Ugyanazon dühhel fordultak ellene is, mint István ellen. Látta, hogy el kell válnia testvéreitől, azért szívét szomorúság töltötte el. Szívesen feláldozta volna életét is, ha ezáltal az igazság ismeretére tudta volna hozni őket. A zsidók terveket fektettek le, hogy elvegyék életét, azért a tanítványok sürgették Pált, hogy hagyja el Jeruzsálemet, ő azonban még ott időzött és vonakodva hagyta el helyét, mert szeretett volna még egy kicsit munkálkodni zsidó test- véreiért. Oly tevékeny részt vett István vértanúságában, hogy hőn vágyott arra, hogy kitörölje e szégyenfoltot azáltal, hogy bátran védelmezi azt az igazságot, amely István életébe került. Gyávaságnak tűnt fel előtte a Jeruzsálemből való elmenekülés.MT 199.4