Kornélius meglátogatása

Midőn Péter belépett a pogány százados házába, Kornélius nem közönséges látogatóként üdvözölte őt, hanem mint Istennek küldöttét, akit a menny tisztel. Keleti szokás, hogy meghajolnak egy fejedelem, vagy más magas méltóság előtt, vagy a gyermekek meghajolnak szüleik előtt, akiket bizalmi tisztséggel tiszteltek meg. Azonban Kornélius az apostol iránti tisztelettől áthatva, mint akit Isten küldött, lábaihoz borult és imádta őt.MT 205.2

Péter borzadással riadt vissza a századosnak e cselekedetétől és felemelvén őt lábaira így szólt hozzá: “Kelj fel, én magam is ember vagyok.” Csel. 10, 26. Ekkor barátságosan beszédbe elegyedett vele, hogy eltávolítsa félelemérzetét és túlzott tiszteletét, amellyel a százados szemlélte őt.MT 205.3

Ha Pétert avval a tisztséggel és tekintéllyel ruházták volna fel, mint amit a római katholikus egyház tulajdonít neki, akkor nem akadályozta volna meg, sőt inkább bátorította volna Kornélius tiszteletadását. Péter úgynevezett utódai megkívánták a királyoktól és fejedelmektől, hogy lábaik elé boruljanak, azonban Péter apostol csak egy tévedő, esendő embernek állította magát.MT 205.4

Péter beszélt Koméliussal és azokkal, akik összegyűltek házában, — a zsidók azon szokásai felől, — hogy törvényellenesnek tekintették a pogányokkal való társadalmi érintkezést, mert ezáltal ceremóniális tisztátalanság esett rajtuk. Isten törvénye nem tiltotta, de ők kötelező szokássá tették az emberi hagyományokat. Így szólt az apostol: “Ti tudjátok, hogy tilos zsidó embernek más nemzetbeliekkel barátkozni, de nekem Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek. Annakokáért ellentmondás nélkül el is jöttem, miután meghívást kaptam. Azt kérdezem azért, mi okból hívattatok engem?” Csel.10, 28-29.MT 205.5

Kornélius ekkor elmondta tapasztalatát és az angyal szavait. aki megjelent neki látomásban. Befejezésül így szólt: “Annakokáért azonnal elküldöttem hozzád és jól tetted, hogy eljöttél. Mostan azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten neked parancsolt. Péter pedig megnyitván száját, ezt mondta: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves Őelőtte, aki féli és igazságot cselekszik.” Csel. 10, 33-35. Habár az Úr minden nemzetnél jobban kedvelte a zsidókat, ha azonban visszautasították a világosságot és nem éltek hitvallomásuk szerint, akkor nem becsülte őket többre a többi nemzeteknél. A pogányok közül azokat, akik Kornéliushoz hasonlóan félték Istent, és igazságot cselekedtek és kiélték a kapott világosságot, Isten kedvesen vette és elfogadta őszinte szolgálatukat.MT 205.6

Azonban Kornélius hite és igazsága nem lehetett tökéletes, Krisztus ismerete nélkül, azért Isten elküldte számára a világosságot és ismeretet, jellemének további fejlődése érdekében. Sokan vonakodnak elfogadni a világosságot, amit Istennek gondviselése küld számukra és cselekedetük mentegetesére idézik Péternek Kornéliushoz és barátaihoz intézett szavait: “De minden nemzetben kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik.” Csel. 10, 35. Azt állítják, hogy lényegtelen, hogy mit hisznek az emberek, amíg cselekedeteik jók. Az ilyenek tévednek. A hitnek együtt kell működnie cselekedeteikkel. Előre kell haladnia a kapott világosság arányában. Ha Isten kapcsolatba hozza őket szolgáival, akik új igazságokat fogadtak el, amiket Istennek Igéje igazolt, akkor nekik is örömmel kell elfogadniuk. Az igazság előre és felfelé haladó. Másrészről azok, akik azt vallják, hogy egyedül hitük menti meg őket, futóhomokra építenek, mert a hitet egyedül cselekedetek által erősíthetjük meg és tehetjük tökéletessé.MT 206.1